Kultúra koronavírus

Koronavírusosokat ellátó római kórházban forgatják a Mission Impossible 7-et

A Mission Impossible 7. című film kórházi forgatása ellen tiltakoznak az ott dolgozók Rómában, írja az MTI. A stáb négy napon át forgat az I. Umberto kórházban, ahol a többi beteg mellett 150 koronavírus-fertőzöttet is kezelnek, közülük 12 embert intenzíven ápolnak.

A kórház egészségügyi személyzetének szakszervezete tiltakozásba kezdett a kaotikus állapotok miatt, miután statiszták, biztonságiak, a produkció résztvevői járkálnak ki-be a kórházba. A film miatt forgatási díszletté alakították az első emelet egyik nagy termét, ahol egyébként a kórház vezetősége dolgozik, sokan nem értik, miért egy kórházban forgatják a Tom Cruise főszereplésével készülő jeleneteket.

A produkció munkatársai a betegek, köztük a koronavírusos páciensek hordágyai között álltak. A helyzet elfogadhatatlan

– idézi a szakszervezet egyik szóvivőjét a La Repubblica című olasz napilap.

A Christopher McQuarrie rendezésében készülő Mission Impossible 7. munkálatai kedden kezdődtek. Szerdán és csütörtökön egy időre lezárták a belváros egy részét, miután egyes jeleneteket a Colosseum közelében vettek fel. A forgatásban 180 stábtag és mintegy ezer statiszta vesz részt. Összesen hét napig forgatnak Olaszországban, Rómán kívül Velencében is. Az olaszországi forgatási költségek mintegy 35 millió euróra (12,5 milliárd forint) rúgnak.

Kiemelt kép: ALBERTO PIZZOLI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik