Forma-1

Kimi Räikkönent kérdezték, nem lehet nevetés nélkül kibírni a válaszát

Hétvégén rendezik a Forma-1 Eifel Nagydíját a németországi Nürnburgringen, amely előtt csütörtökön a szokásos sajtónapot tartották. Kimi Räikkönennek is lehetett kérdéseket feltenni, ami mindig kifejezetten érdekes.

Most sem kellett csalódni.

Azt kérdezték a finntől, ő hogyan szokta a megfelelő hőmérsékleten tartani az abroncsait. A Forma-1 csapata ez alá már bevágott egy vicces videót, de aztán jött a versenyző válasza, ami mindent visz:

Gyorsan megyek.

A 40 esztendős Räikkönen vasárnap a 323. alkalommal vesz részt F1-es futamon, ezzel az örökranglista élén megelőzi a brazil Rubens Barrichellót, aki 1993 és 2011 között 322 futamon állt rajthoz.

„Majd meglátjuk, mi történik, lesz egy-két megbeszélésünk még a csapattal” – nyilatkozta a jövőjét firtató kérdésre Räikkönen, hozzátéve, hogy még semmi nem dőlt el. A finn 2001-ben, a Sauber színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2007-ben pedig világbajnok lett a Ferrarival, melynek azóta is ő az utolsó vb-győztes pilótája.

Élvezem a versenyzést, de még több örömünk lenne benne, ha jobb munkát végeznénk

– jelentette ki Räikkönen, aki kettő ponttal a 16. helyen áll az összetett pontversenyben.

Kiemelt kép: FIA / XPB IMAGES / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik