Október 4-én, vasárnap elhunyt dr. Patay Pál, a Magyar Nemzeti Múzeum legidősebb munkatársa és nyugalmazott régész-főmuzeológusa – adta hírül a Magyar Nemzeti Múzeum.
Az I. világháború viharos éveinek hajnalán, 1914. december 8-án egy jómódú földbirtokos családban született szakember a Lónyay utcai Református Gimnázium elvégzése után 1935-ben, a debreceni Magyar Királyi Mezőgazdasági Akadémián (a mai Debreceni Agrártudományi Egyetem elődjén) szerzett mezőgazdász oklevelet, a múlt iránti, gyermekkora óta tartó érdeklődése azonban a régészet felé sodorta, így párhuzamosan a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma ELTE) már ősrégészet tanszékén is tanult, ahol 1939-ben doktorált.
Diplomája megszerzése után tíz éven át (1939-1949) az egyetem ősrégészeti tanszékének tanársegédjeként dolgozott, a munkától azonban rövid frontszolgálat, majd egy azt követő, közel két és fél éven át (1945-1947) tartó orosz hadifogság szakította el.
A kommunista hatalomátvétel után osztályidegenné vált, tanársegédi állása megszűnt, így 1950-ben barátainak köszönhetően a balassagyarmati Palóc Múzeum munkatársa lett.
Hét évvel később a Magyar Nemzeti Múzeumba tette át a székhelyét, aminek 1982-ig régész muzeológusaként, majd az adattár helyettes osztályvezetőjeként dolgozott, mindamellett, hogy 1988-ig fél-, 1993-1995 közt pedig teljes állásban tudományos tanácsadóként is segítette az intézményt, amit hosszú pályája során több mint 24 ezer tárggyal is gazdagított.
A régész 1931-től egészen haláláig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság tagja volt, de a Deutsches Museum in Burg Greifenstein tudományos tanácsa, a L’ Union International des Scienes Préhistoriques et protohistoriques (UISPP), illetve számos rangos társaság is a sorai közé fogadta.
A réz- és bronzkorra specializálódott Patay nem csak a múzeumok épületén belül, hanem azon kívül is fáradhatatlanságáról tett tanúbizonyságot, hiszen hosszú pályája során számtalan temető, illetve telep feltárását (többek közt Fényeslitke, Nagybátony, Dunapentele, Berettyóújfalu, Mátraszőlős, a teljes lista itt olvasható) vezette, de a szarmata-kori Csörsz-árok Ördög-árok) nyomvonalának leírása, sőt, tizenhatezer magyarországi történeti értékű harangok felkutatása és dokumentálása is az ő nevéhez fűződik, köszönhetően egy véletlennek:
– mesélte egy évvel ezelőtt a Képmásnak.
Munkáját számtalan elismeréssel ismerték el: 1943-ban, alig huszonnyolc évesen a kiemelkedő tudományos eredményeket felmutató régészeknek járó Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel díjazták, amit többek közt a Szocialista Kultúráért (1960), a Móra Ferenc- (1970) és Rómer Flóris-emlékérem (1978), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2014), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014), illetve a barlangtani kutatásokért járó Kadić Ottokár-díj (2015) követte, de 2020 márciusában ő lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem első zafírdiplomása is, hiszen a diplomaszerzése nyolcvanadik évfordulóját ünnepelhette.
A kutató utolsó éveit a Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthonának Okos Gizella Házában töltötte.
