Tudomány

Robotok lepik el Dunaújvárost

Hétfőn kezdődik a II. Robotino Olimpia és Mobil Robot kupa Dunaújvárosban.

A Dunaújvárosi Főiskola és az ipari automatizálással foglalkozó Festo cég által immár másodszor megrendezett vetélkedőn 9 felsőfokú oktatási intézmény, 15 robotépítő-és versenyeztető csapata vesz részt – mondta el Lak Gyöngyi, az iskola kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

A robotika legrangosabb hazai versenyén a vetélkedőknek olyan Festo Robotino programozási feladatokat kell megoldaniuk, amelyek során a Robotino-k – önjáró oktató robotok – egyéni számokban és páros küzdelemben vesznek részt az erre a célra kialakított küzdőtéren.

A felsőoktatási intézményekből érkezett csapatok közül a legjobb képviseli majd Magyarországot a jövőre Londonban megrendezésre kerülő WorldSkills versenyen, illetve a legjobb teljesítmény nyújtó középiskolás csapat pedig részt vehet a RoboCup június szingapúri versenyén.

A versenyt elsősorban a műszaki pályára készülő hallgatók és diákok szakmai fejlődésének és kompetenciáik kiterjesztésének érdekében hirdették meg a szervezők, azzal a céllal, hogy a kutatásfejlesztésbe bevonják a műszaki pályára készülő fiatalokat.

A rendezvény nyitott lesz a nem szakmai közönség előtt is. Az érdeklődők egy “tudományos játszótéren” ismerkedhetnek meg a robotokkal. Utasításokat adhatnak nekik, a Robotino kapusnak pedig büntetőrúgásokat lőhetnek.

Különleges látványosságot ígér a rendezvény légterében lebegő medúzarobot, a Festo Bionic AirJelly, amely egy új, biológiai alapú, festői mozgású robot. Felépítését tekintve egy héliummal töltött ballon, amelyhez 8 csáp csatlakozik. Lágyan evezve azok emelik a levegőbe a robotot, amelynek mozgása hűen utánozza a névadó medúzáét.

A fejlesztés egyedülállóan innovatív, mert a természetet utánzó mozgás korábban nem volt ismeretes az ipari automatizálás történetében. A Festo robotját először 2008-ban, a hannoveri vásáron mutatták be.

A középiskolások számára meghirdetett Mobil Robot Kupa a hazai, magas színvonalú mechatronikai képzés és a mobil robotika fejlődésének népszerűsítését szolgálja.

A kétnapos vetélkedő kedden délután eredményhirdetéssel fejeződik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik