Belföld

Videón, ahogy Fekete-Győr Andrásék füstgránátokat dobálnak a rendőrök közé

Kiadta az ügyészség azt a videót, aminek alapján vádat emeltek Fekete-Győr András, és a szintén momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt. A felvételen az látszik, hogy a Momentum elnöke és a vele egy társaságban lévő férfi füstgránátot dob a sorfalat álló rendőrök közé.

A vád szerint a két politikus és másik négy vádlott pirotechnikai eszközt, üveget dobtak a Parlament védelmét ellátó rendőrsorfalba a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon, illetve lökdösték a tüntetőtársaikat és a rendőröket azért, hogy áttörjék a sorfalat. Az ügyészség szerint erőszakos magatartásukkal akadályozták az egyenruhásokat a jogszerű eljárásukban , akik emiatt csak megnehezítve tudták ellátni a létesítménybiztosítási feladataikat

 

 

Az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan valósították meg. Az ügyészség a mai napon benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság  próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje büntetővégzésben a két politikust. Egy elkövetővel szemben pedig – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott – letöltendő szabadságvesztést kért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik