Belföld

Kiment szexelni az erdőbe a volt élettársával, majd elmondta a férfi új párjának

Garázdaság miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség egy 25 éves férfival szemben, aki azért bántalmazott egy nőt az utcán, mert az lebuktatta az élettársa előtt, hogy félrelépett.

A Mezőkövesdhez közeli községben élő férfi az egyik júliusi este kiment a lakása elé az utcára nézelődni Ekkor észrevette, hogy a közelben a volt élettársa a jelenlegi párjával beszélget. A férfi hallotta, amint az aktuális párja kérdőre vonta a másik nőt, hogy igaz-e a pletyka miszerint az előző napon a közeli erdőben szexuális kapcsolatot létesített a férfival.

A nő nem tagadta a légyottot, ezért férfi hangosan szidalmazni kezdte a volt élettársát, majd lábairól levette a papucsokat és azokat az exe felé dobta. A papucsok nem találták el a nőt, azonban a férfi ezt nem hagyta annyiban. Odament a nőhöz, majd megragadta a hajánál és megpróbálta lerántani a földre, miközben kétszer is pofon vágta.

A nőnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő a férfival szemben A férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen. A járási ügyészség közérdekű munkát és pénzbüntetést kért a férfire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik