Belföld

Közúton is ki akarta próbálni a verdáját az autóversenyző, de akadt egy kis baki

Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a 21 éves helyi férfit, aki más autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel az általa épített versenyutóra azért, hogy azt közúton is kipróbálhassa.

A fiatal férfi szabadidejében autóversenyzéssel és autószereléssel is foglalkozik, azonban az általa összeszerelt gépjárművel az utcán nem közlekedhetett volna, hiszen az forgalmi engedéllyel, rendszámmal és kötelező biztosítással sem rendelkezett.

Azért, hogy a lebukást elkerülje, a férfi augusztusban felszerelt az autójára egy évek óta lejárt külföldi rendszámot, a próbaúton azonban felfigyeltek rá a rendőrök, akiket meglátva hirtelen tolatni kezdett, mellyel magára vonta a figyelmet. A járőrök végül intézkedés alá vonták a sofőrt, aki a bűncselekmény elkövetését már a helyszínen beismerte.

A Kaposvári Járásbíróság egy év hat hónapra próbára bocsátotta a bűnösségét beismerő és megbánó autóversenyzőt . Az ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik