Eljárásokat indít a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) amiatt, hogy a külügyminisztérium listázta az újságírókat – jelentette be a civil szervezet a Facebookon.
Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a nagykövetségektől kért tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy tudomásuk szerint a fogadó ország az elmúlt években szervezett-e szakmai látogatást, továbbképzést, tanulmányutat magyar újságíróknak, voltak-e ilyen látogatások.
Az adatbázissal kapcsolatban megkerestük a tárcát, ahonnan azt válaszolták, hogy „A KKM – feladatából is adódóan – mindent megtesz a magyar belügyekbe történő külföldi beavatkozások ellen, az ilyen támadások mögött a tapasztalatok szerint általában Soros-szervezetek állnak”.
A TASZ szerint a minisztérium jogellenesen gyűjtött adatot magyar állampolgárokról gyűjtött adatot, és mint írják
Az eddigi tapasztalatok alapján tartani lehet attól, hogy a megszerzett információt újságírók vegzálására fogja felhasználni a kormány.
A civil szervezet ezért egy érintett újságíró bevonásával jogi eljárásokat kezdeményez, hogy kiderüljön, a minisztérium pontosan milyen adatokat gyűjtött és azokat mire használták fel.
Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István