Belföld

Hét és fél évet kapott Drajkó Miklós, az MVH volt elnökhelyettese

Több mint száz ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség annak idején a Gőgös Zoltán által kirobbantott földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalások és visszaélések miatt. Ebben az ügyben nagyon komoly, magas beosztású emberek is érintve voltak, ezért sokat foglalkozott vele korábban a sajtó, de téma volt az Országgyűlésben is.

A vádlottak között van többek közt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal  (MVH) volt elnökhelyettese, Drajkó Miklós, valamint Hörömpő Nándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egykori főigazgatója is.

A főügyészség által közölt vádirat lényege szerint egy negyvenhárom éves férfi az európai uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatali rendszerben dolgozott vezető beosztásban. Ő nem más, mint Hörömpő Nándor, az ügy egyik kulcsfigurája.

Hörömpő 2011-től kezdődően a támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében kiépített egy bűnszervezetet, hogy megszerezzék azokat az ún. területalapú támogatásokat, amelyekre jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő támogatási igényt. A bűnszervezetbe a férfi 2012-ben bevonta egy hatvanéves, magas vezető beosztású kollégáját, aki később maga is kialakított egy külön szervezett elkövetői kört. 

A névleges igénylést benyújtó cégek és magánszemélyek beszervezésében többen, köztük egy ötvennégy éves informatikus is segített. A két bűnszervezet 2011-2012-ben több mint ötszáz millió forintos vagyoni hátrányt okozott, szándékuk ennek hozzávetőlegesen a duplájára terjedt ki.

A hatóságok az elkövetést leleplezték és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága 2013 októberében nagyszabású akció keretében megszakította a bűnszervezet működését és megakadályozta, hogy 2013-ban is vagyoni előnyhöz jussanak.

A Fővárosi Főügyészség – több vádiratában – társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt száztizennyolc személy ellen emelt vádat összesen. Egy személy pedig elhunyt a vádemelést követően.

A bíróság – nagyobb részt vád szerint – bűnösnek mondott ki száztizenöt személyt, és különböző büntetéseket – letöltendő, felfüggesztett szabadságvesztéseket, pénzbüntetéseket – szabott ki, valamint több mint százmillió forint értékben vagyonelkobzást alkalmazott. A hatvanéves férfit hét és fél év börtönbüntetésre, nyolc év közügyektől eltiltásra és hatmillió forint pénzbüntetésre; a negyvenhárom éves férfit nyolc év tíz hónap börtönbüntetésre, hárommillió forint pénzbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte. Úgy tudjuk, hogy a hét és fél évet kapó vádlott a bűnösségét végig tagadó Drajkó Miklós, míg a nyolc év tíz hónapot kapó vádlott Hörömpő Nándor.

Az ügyészség nyolc vádlott letartóztatását kérte a másodfokú eljárásra, de a bíróság végül csak három személlyel szemben alkalmazott kényszerintézkedést, bűnügyi felügyelet alá helyezve őket. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt tart fenn a perorvoslati nyilatkozata megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik