Élet-Stílus

Választania kellett: az exét menti, vagy a szerelmét

A két szerelmes nő egyszerre ugrott a folyóba, hogy megnézzék, közös szerelmük melyiküket menti meg.

Finoman szólva is kínos helyzetbe került az a 21 éves kínai srác, aki három hónapja, akarata ellenére lett egy szerelmi háromszög főszereplője. Wu Hsia ugyanis hiába szakított barátnőjével, és jött össze egy másik lánnyal, a régi kedves ezt nem volt hajlandó tudomásul venni. Ahogy az a People’s Daily Online tudósításából is kiderült, a Wu Hsia végül csak belement, hogy egyszerre – egy időben és helyen – találkozzon a két lánnyal, de csak azért, hogy végre tiszta vizet öntsön a pohárba.


Lehetetlen helyzetbe hozták a barátnői a 21 éves srácot
Kép forrása: Daily Mail

Csakhogy a beszélgetésből hamar szóváltás, majd üvöltözés, végül pedig folyóbaugrás lett. Az első ugrást Wu exe, a 20 éves Jun Tang követte el azért, mert kíváncsi volt, Wu a segítségére siet-e. A dolgot azonban nem hagyta annyiban az újdonsült barátnő sem, aki szemmel láthatóan inkább meghalt volna, semmint hogy hagyja, hogy Wu megmentse Junt, ezért utánavetette magát a riválisának.

Wu végül úgy döntött, aktuális barátnőjét menti ki a folyóból, de exét sem hagyta sorsára. Értesítette a bátyját a történtekről, aki riasztotta a tűzoltókat, hogy mentsék ki a mellkasig érő sárból a fiatal lányt.

A kalandot mindenki sérülések nélkül úszta meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik