Nagyvilág

Két republikánus szenátor sem akarja, hogy Trump új legfelsőbb bírót jelöljön

Több demokrata párti politikus elutasította vasárnap, hogy Donald Trump republikánus elnök új legfelsőbb bírót terjesszen elő, miután péntek éjjel 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság liberális tagja. A demokraták álláspontjához csatlakozott két republikánus szenátor, Susan Collins maine-i és Lisa Murkowski alaszkai szenátor is. Más ügyekben mindketten többször együtt szavaztak már demokrata párti törvényhozókkal – írja az MTI összefoglalójában.

Trump napokon belül új legfelsőbb bírót fog jelölni
A republikánusokat 2016-ban még zavarta, hogy túl közel van a választás, most viszont nem.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök az ABC televízió vasárnapi vitaműsorában azt hangoztatta, hogy a demokrata párti törvényhozók minden rendelkezésre álló eszközt és stratégiát latba vetnek, hogy megakadályozzák Donald Trump alkotmánybíró-jelöltjének meghallgatását. A műsorvezető, George Stephanopoulos felvetette, hogy a demokraták nem indítanának-e újabb impeachment-eljárást az elnök és ezúttal William Barr igazságügyi miniszter ellen is, ha az elnök és a republikánus többségű szenátus megindítaná a jelölt meghallgatási eljárását. Nancy Pelosi erre úgy fogalmazott: „országunk nagy kihívások előtt áll. Ez az elnök még azzal is fenyegetődzött, hogy nem fogadja el a választási eredményt. (…) Most tehát a legfőbb célunk a választások sérthetetlenségének megőrzése és az amerikai nép védelme a koronavírustól.”

A műsorvezető másodszor is feltette ugyanezt a kérdést, mire a házelnök leszögezte:

arra tettünk esküt, hogy megvédelmezzük az Egyesült Államok alkotmányát. Felelősséggel tartozunk az amerikai nép igényeinek teljesítéséért. És amikor demokráciánk védelméről van szó, akkor mindent igénybe veszünk.

Pelosi nem részletezte, hogy a demokraták milyen eszközöket kívánnak igénybe venni.

Két, demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és delaware-i Chris Coons arra emlékeztette a republikánusokat, hogy korábban nem választottak elnökválasztási kampány idején új alkotmánybírót. Chris Coons a Fox televíziónak nyilatkozva közölte: konzultálni fog republikánus szenátortársaival, hogy meggyőzze őket „a hagyomány tiszteletben tartásáról”, és kövessék a 2016-os precedenst, amikor Antonin Scalia konzervatív alkotmánybíró halála után, a választási kampány idején, nem választottak új bírót. Elemzők ezzel kapcsolatban arra emlékeztettek, hogy 2016-ban nem azért nem választottak új alkotmánybírót, mert a demokraták lemondtak volna erről, hiszen jelölték Merrick Garland bírót, hanem mert a republikánus szenátorok megakadályozták a demokrata párti elnök jelöltjének megszavazását. Amy Klobuchar szenátor a CNN hírtelevízióban arról beszélt, hogy a Republikánus Párt „nyers politikai hatalommal él a választási kampány közepette”.

Megszólalt Bill Clinton volt elnök is, aki szintén a CNN-ben, valamint az ABC televízióban ostorozta a republikánusokat.

Szerintem mind McConnell szenátornak, mind Trump elnöknek elsődlegesen a hatalom a fontos,

nyilatkozta a volt elnök a CNN-nek adott interjújában. Az ABC-ben úgy fogalmazott: a Republikánus Párt „bármit megtesz a hatalom maximalizálása érdekében”.

Joe Biden vasárnap délután arra kérte a szenátust, hogy ne szavazza meg a bírójelöltet az elnökválasztás előtt. Philadelphiában mondott beszédében a demokrata párti politikus „brutális politikai hatalomgyakorlásnak” nevezte, hogy Donald Trump új bírójelöltet terjeszt elő. „Ez tisztán és egyszerűen hatalmi kérdés” – mondta. Mint fogalmazott: „ha Trump elnök kitart amellett, hogy megnevezzen valakit, akkor a szenátusnak nem muszáj lépnie azelőtt, hogy az amerikaiak ne választanák meg a következő elnöküket és a kongresszusukat”. Kifejtette:

nem vagyok naiv, nem Trump elnökhöz fordulok, vagy McConnell szenátorhoz, hanem egy maréknyi republikánus szenátorhoz, akik lelkük mélyén tudják, mi a jó az országnak.

Biden szemrehányást tett Mitch McConnellnek, a szenátus republikánus vezetőjének, mert órákkal Ruth Bader Ginsburg halála után már jelezte, hogy kész megszervezni a szavazást az elhunyt bíró utódjáról.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor az ABC televízióban kijelentette: a republikánus többségű szenátusban valószínűleg meglesz a szükséges számú szavazat az új bírójelölt elfogadásához. Cruz szerint Joe Biden már korábban azt mondta, hogy a nem győz, akkor megóvja a választási eredményt, és erre már felkért egy nagy létszámú jogászcsapatot is.

A demokraták az alkotmánybíróság bővítését ígérik

Eközben több demokrata párti törvényhozó jelezte vasárnap a Twitteren, hogy megnövelné a szövetségi legfelsőbb bíróság létszámát. Az egyik befolyásos képviselő, Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy amennyiben Trump és McConnell keresztülviszi a pénteken elhunyt alkotmánybíró Ruth Bader Ginsburg utódjának jelölését és szenátusi megszavazását, akkor az elnökválasztás után „az új szenátusnak azonnal lépéseket kell tennie a legfelsőbb bíróság bővítésére”. Nadler szerint az elnökválasztás előtti szenátusi szavazás „nem demokratikus” és „egyértelmű megsértése az emberek választott hivatalba vetett bizalmának”.

Ed Markey massachusettsi demokrata szenátor, szintén a Twitteren, leszögezte:

Mitch McConnell precedenst teremtett. Választási évben nem pótoljuk a szövetségi bíróság hiányzó tagját. Ha ezt (McConnell) megszegi, akkor – amennyiben a demokraták kerülnek többségbe a következő szenátusban – el kell törölnünk az obstrukció intézményét és ki kell bővítenünk a legfelsőbb bíróság létszámát.

A szövetségi legfelsőbb bíróság létszámnövelése nem teljesen új ötlet. Elemzők emlékeztetnek rá, hogy Franklin Delano Roosevelt elnök 1937-ben már próbálkozott ezzel, de nem járt sikerrel, sőt e próbálkozása hosszú évekre megosztotta a Demokrata Pártot is.

A republikánusokhoz közelálló elemzők emlékeztetnek arra is, hogy 2016-ban, az elnökválasztás évében, amikor elhunyt Scalia, akkor a most elhunyt Ruth Bader Ginsburg sürgette a demokraták új bírójelöltjének meghallgatását. A Fox televízió elemzője idézte Ginsburg 2016 nyarán adott interjúját a New York Times című lapnak. „Az alkotmányban semmi nem mondja ki, hogy az elnök megszűnik elnök lenni a megbízatása utolsó évében” – fogalmazott négy évvel ezelőtt Ruth Bader Ginsburg. Barack Obama akkor, elnöksége utolsó évében Merrick Garlandot jelölte Scalia helyére, akit végül a szenátus republikánus többsége nem választott meg főbírónak.

Kiemelt kép: John Lamparski/NurPhoto/NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik