Sport koronavírus

Két koronavírusost találtak a Fradi női kézicsapatában, elmarad a BL-meccs

A norvég Tv2 információja szerint elmarad a szombati Vipers-FTC női kézilabda-mérkőzés a Bajnokok Ligájában, mert a magyar csapatban két játékosnál is koronavírust mutattak ki.

A hírt később a Fradi is megerősítette hivatalosan.

Az életével játszhat az a sportoló, aki túl korán tér vissza a koronavírus után
Egyre több klub kerül nehéz helyzetbe a koronavírusos sportolók miatt. Az Országos Sportegészségügyi Intézet olyan ajánlást adott, amely alapján a pozitív tesztet produkáló játékosoknak érdemes 4-6 hetet kihagyni, mielőtt újrakezdik az edzéseket. Erre rámehet akár a csapat idénye is, de közben a kardiológiai szövődmények, és a 22 évesen, edzés közben elhunyt Tóth Bendegúz példája mindenki számára figyelmeztetésül szolgál.

A norvég klub sajtóközleményében jelezte, a két játékost elszigetelték, és a magyar csapat többi játékosát is karanténba helyezték.

Terje Marcussen, a Vipers Kristiansand menedzsere elmondta, a magyar csapat csütörtökön érkezett Norvégiába.

„Érkezésük után busszal a szállodába hajtottak, mindenki maszkot viselt, amíg le nem ültek ebédelni. Ezt követően azonnal tesztelték őket, onnantól a szálloda szobáiban kellett tartózkodniuk.

Pénteken jött a hír, hogy a csütörtöki tesztek közül kettő pozitív eredményt hozott

– nyilatkozta.

A Szeged kézise nem gondolta volna, hogy a koronavírus egy nap alatt ledönt a lábáról egy 130 kilós embert
Bánhidi Bence az öt játékos egyike, aki pozitív tesztet produkált, és eléggé megszenvedi a tüneteket.

Orvosi szempontból gyorsan eldőlt, hogy a szombati mérkőzést nem lehet lejátszani, erre a helyi egészségügyi hatóságok is nyomatékosan felhívták a figyelmet.

Európában különböző szabályok érvényesek, Norvégiában vannak talán a legszigorúbbak

– tette hozzá.

Azt mondta, pénteken több megbeszélést folytatott az FTC vezetőségével, a vendégek sajnálták a kialakult helyzetet, de elfogadták a döntést.

Kiemelt fotó: Fradi.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik