A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás gyanúja miatt indított nyomozást a felvételen látható ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi szeptember 8-án 23 óra 40 perc körül a Nyugati téri aluljáró egyik büféje előtt ivott. Vitatkozni kezdtek és az egyikük többször arcon ütötte a másikat, aki a földre esett. A feltételezett elkövető ekkor elvette a földön fekvő férfi táskáját – amiben többek között 180 ezer forint volt – és elsétált vele.
A terézvárosi rendőrök azt kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.