Forma-1

Eddig Bottas uralja a Toszkán Nagydíjat, Pérezt megbüntették

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője volt a leggyorsabb a Mugellóban zajló Forma-1-es Toszkán Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.

Megvan Vettel új csapata, feltámadt a Ferrari?
Itt lenne az ideje, mert ez a csapat 1000. F1-futama.

A második helyen ezúttal csapattársa, a címvédő – és hetedik világbajnoki címére hajtó – brit Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik a holland Max Verstappen (Red Bull) lett. Utóbbi így mindkétszer az első három közé jutott pénteken.

Az istállókat tekintve a Mercedes két pilótáját a Red Bull, majd a Renault párosa követte.

A Ferrari ezen a hétvégén teljesíti F1-es történetének ezredik futamát – az autók ennek apropóján különleges festést kaptak –, versenyzői azonban nem remekelnek: a monacói Charles Leclerc a tizedik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel a 12. helyen zárt délután.

Az edzést kétszer kellett megszakítani rövid időre kisebb baleset miatt. A gyakorlás felénél a brit Lando Norris (McLaren) egy elvétett kanyart követően a kavicságyban végezte, így amíg az autóját elszállították, a társak kiálltak.

Miként a tréning végéhez közeledve is, akkor a boxutcából érkező mexikói Sergio Pérez (Racing Point) a célegyenes végén kilökte a pályáról a kanyarodni készülő finn Kimi Räikkönent (Alfa Romeo).

Utóbbi incidensért Pérezt egy rajthelyes büntetéssel sújtották. A versenybírók indoklása szerint csapata figyelmeztette a mexikóit Räikkönen érkezésére, ráadásul látta is a visszapillantó tükörben. Pérez úgy reagált, extrém hosszú a boxkijárat, és már akkora volt a sebessége, hogy nem tudott változtatni.

Toszkán Nagydíj

2. szabadedzés:
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:16.989 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17.196
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:17.235
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:17.971
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:18.039
6. Esteban Ocon (francia, Renault) 1:18.115

 

1. szabadedzés
1. Bottas 1:17.879 perc
2. Verstappen 1:17.927
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.186
4. Hamilton 1:18.409
5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:18.676
6. Ocon 1:18.805

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: Luca Bruno / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik