Kultúra

Telex: Hónapjai lehetnek hátra a Dürer Kertnek

A Telex értesülései szerint november elsejéig el kell hagyniuk az ott próbáló zenekaroknak a budapesti Városliget szomszédságában, a Dürer Kerttel egy telken lévő Keleti Blokkot. Az egyelőre még csak a Facebookon működő hírportál szerint ez azt valószínűsíti, hogy az egykori ELTE-ingatlanon 2008 óta működő Dürer Kertnek is már csak hónapjai vannak hátra.

Emlékeztetnek, hogy a Dürer Kert jövője akkor vált igazán bizonytalanná, amikor 2018 nyarán Garancsi István érdekeltségébe került az Ajtósi Dürer soron található egykori ELTE-ingatlan. A hírek szerint a 37 ezer négyzetméteres területre luxusszállodát terveznek, ami szorosan kötődik a Liget-projekthez.

A Keleti Blokkban közel száz magyar zenekar próbál, köztük a The Qualitons, a Mary PopKids vagy a Fran Palermo. A Telexhez eljutott az a levél, amelyet a termet bérlő zenészek kaptak. Ebben azt írják:

Hónapok megfeszített munkája után sajnos eljutottunk arra a pontra, ahol be kell látnunk, hogy minden igyekezetünk ellenére, nem fogjuk tudni téliesíteni a Keleti Blokkot. Mint azt talán már tudjátok, a területen zajló bontási munkák miatt a közművek jelentős részéről le lett választva a Blokk épülete; így a gázról és a központi kazánról is. Bár az épületben a központi fűtést szolgáló csövek, radiátorok és szivattyúk rendben vannak, a víz melegítését csak nagy teljesítményű, elektromos kazánnal vagy fűtőolajos technológiával tudnánk megoldani. Több ajánlatot is kaptunk ennek telepítésére és üzemeltetésére, de a bekerülési összeg olyan tételre rúg, hogy több évnyi bérleti díj sem lenne elég 3-4 hónapnyi fűtés költségeinek kitermelésére. Hasonló, horribilis összeg jött ki egy új elektromos gerinchálózat telepítésére, amire egyéni villanyradiátorok lennének köthetőek. Az épület jelenlegi villamos hálózata azt sem bírná ki, ha a bérlemények 15-20%-ban villanyradiátorok vagy légbefúvós melegítők lennének, így az nem opció, hogy mostantól mindenki magának oldja meg a fűtést, egyéni alapon.

A Telex információi szerint a területen az utóbbi hetekben elkezdődött bontási munkálatok akadályozni kezdték a zenekarokat. Hosszadalmasabb és bonyolultabb lett a ki- és bepakolás és csak hajnal 3 és délután 3 között lehetett behajtani a területre és hangszereket pakolni a termeket bérlő zenekaroknak. Az egyik zenekar menedzsere azt mondta:

Rengeteg zenekarnak egyszerűen nincs pénze összerakni egy jól hangszigetelt és felszerelt próbatermet, pláne a kezdő vagy feltörekvő zenekaroknak,

ezért általában 2-3 zenekar közösen bérel termet, azonban jelenleg nincs annyi szabad kapacitás a városban, hogy a terem nélkül maradó közel száz együttes azonnal új helyre tudjon menni.

A hírportál úgy tudja, hogy a Dürer Kert üzemeltetői már felkészültek arra, hogy december 31-ig, de legkésőbb jövő év elején be kell zárniuk, és már keresik az új helyet, ahová a főváros egyik, ha nem a legfontosabb underground zenei központja költözhet. A Dürer sajtófőnöke, Ágoston Dániel azt mondta:

Jelenleg azt tudjuk, hogy ha a körülményekhez képest minden jól alakul, akkor 2020. december 31-ig tudunk üzemelni. Utána minden azon múlik, hogy a területen zajló ingatlanfejlesztés mikor lép abba a szakaszba, amikor már a mi épületrészünket is ki kell üríteni.

Hozzátette, van B-tervük, hogy hova költözzenek és folyamatban is vannak a tárgyalások. Ezekről részleteket nem mondott a Telexnek, de annyit igen, hogy a Dürer Kert biztosan nem szűnik meg.

Kiemelt kép: Dürer Kert Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik