Belföld

Megindult a tisztújítás a Református Egyházon belül

Elindult a tisztújítási folyamat a Magyarországi Református Egyház (MRE) négy egyházkerületének 27 egyházmegyéjében – írja az MTI.

Az MRE kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a folyamat részeként minden egyházkerületben jelölő közgyűléseket tartanak, amelyeken a közgyűlés tagjai javaslatot tehetnek a tisztségviselőkre, akik közül titkos szavazással választják ki a három lehetséges jelöltet. A választási bizottság a jelöltektől írásbeli nyilatkozatot kér, hogy vállalják-e a jelölést. Ezt követően a választási bizottság az egyházmegyei közgyűléseken született eredményeket összesíti, a presbitériumok a három legtöbb szavazattal rendelkező püspök-, illetve egyházkerületi főgondnokjelöltre szavazhatnak majd.

A megválasztott tisztségviselők megbízatása 6 évre szól. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület és Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke három cikluson keresztül vezették az egyházkerületet, ezért nem választhatók újra.

A négy püspök közül a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét.

Püspöknek javasolják Balog Zoltán volt minisztert
A Dunamelléki Egyházkerület tisztségére ajánlják.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik