Sport

Fehérvár: előre!

fehérvár av19 (fehérvár av19)
fehérvár av19 (fehérvár av19)

Salzburgban vág bele az EBEL középszakaszába a székesfehérvári hokicsapat.

Szezon eleji beharangozónkban azt írtuk, hogy mozgalmas nyár után vágott neki az osztrák bázisú jégkorong-bajnokság alapszakaszának a Fehérvár AV19 együttese. Rob Pallin, a székesfehérváriak vezetőedzője az előzmények ellenére is tartotta véleményét: első hatba való a csapat.

Nem beszélt mellé.

A Volán 25 meccset nyert meg (ötöt ráadásban), egyszer a hosszabbításban kapott ki, 18-szor pedig a rendes játékidőben maradt alul, azaz 51 ponttal a hatodik helyen zárta a reguláris szakaszt a szezon egyik kellemes meglepetését szerezve ezzel. A bajnokság középszakaszában így nem azért harcol a csapat, hogy ott lehessen a rájátszásban (ez ugyanis már biztos), hanem azért, hogy minél kedvezőbb helyzetből vághasson neki a playoffnak.


Michael Boivin az eredményes védők közé tartozik, de a plusz-mínusz mutatóján volna mit javítani
Fotó: MTI

A Fehérvár esetében az előrejátékkal nincsenek gondok: negyedik legtöbb gól, második legjobb helyzetkihasználás, jó emberelőnyös játék és még az emberhátrányos találatok sem maradnak el. Andrew Sarauer egymaga 48 pontot szorgoskodott össze (18 gól, 30 gólpassz), ezzel pedig a második a kanadai táblázaton. A legeredményesebb magyar játékos, Kovács Csaba a liga legjobb formában lévő hokisaként várja a középszakasz, zsinórban öt mérkőzésen is betalált.

Hátul már nem ilyen rózsás a helyzet, csak két olyan csapat van, amely többször kapitulált, a Dornbirn és a Ljulbjana, ez pedig nagyban betudható az emberhátrányos játéknak.

Nem vár könnyű tíz mérkőzés a székesfehérváriakra, mivel a felsőház egyben azt is jelenti, hogy a bajnokság legjobb csapatai ellen kell meccselni fordulóról fordulóra, kedden rögvest a Salzburg otthonában vendégeskednek Rob Pallin fiai. A Red Bull az alapszakaszban kiemelkedett a mezőnyből, ám a Fehérvár kétszer is – előbb idegenben, majd hazai környezetben – legyőzte riválisát, azaz biztosak lehetünk benne, hogy nem feltartott kézzel lépnek jégre a Fehérvári Ördögök.

Ha már itt a középszakasz…

…érdemes egy kicsit elidőzni a lebonyolításon. A csapatok tíz mérkőzést játszanak, de a tizenkettes mezőny már felső- és alsóházra oszlik: utóbbi hatosból csak kettő jut be a rájátszásba. Az első hatos mindeközben azért küzd, hogy minél előrébb végezzen, ám nem csak a hazai pálya előnye miatt: az első négy választhat magának ellenfelet az 5-8. csapatok közül.

Ez utóbbi szabály kissé furcsa ugyan, de ha jobban belegondolunk, talán még mindig jobb, mint a „trükközés” a csapatok részéről. A liga vezetése azért lépte meg a bevezetését bő két és fél évvel ezelőtt, hogy elkerülje az olyan eseteket, mint amilyen az Olimpija Ljubljanáé volt: a szlovén együttes edzője egy büntetőpárbajban lehívta kapusát, mert a vereséggel a kívánt ellenfelet, épp a Fehérvárt kapta ellenfeléül a rájátszásban – továbbjutott az Olimpija. A mostani rendszerben a minél jobb helyezésért kell küzdenie a csapatoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik