Karanténba került az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkára, miután a koronavírus-fertőzésre utaló enyhe tünetei miatt elvégzett COVID-tesztje pozitív lett – írta közleményében az Emmi.
Azt nem közölték, hogy a minisztérium 17 helyettes államtitkára közül ki kapta el a fertőzést, de azt igen, hogy az NNK elvégezte a szükséges kontaktkutatást, és valamennyi érintett esetében megcsinálták az első COVID-tesztet, amelynek eredményéről tájékoztatják majd a közvéleményt. Az érintett minisztériumi dolgozók valamennyien tünetmentesek.
Korábban a kormány több tagjának is karanténba kellett vonulnia, miután részt vettek egy nagyszabású kerti partin, amelyet Schaller-Baross Ernő miniszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár rendezett, és amelyen ott volt többek között Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, akinél ugyancsak kimutatták a fertőzést.
Kép: AFP