Belföld

Tűzszünetet kötött Izrael és Palesztina

Izrael minden, a palesztinok elleni katonai műveletet leállít a Gázai övezetben és Ciszjordániában, valamint több száz palesztin foglyot szabadon enged. Cserében a palesztin elnök az Izrael elleni erőszakos cselekedetek leállítását ígérte.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a megállapodás után közölte: „Ariel Saron kormányfővel egyetértettünk abban, hogy véget vetünk az izraeliek és a palesztinok elleni erőszakos cselekedeteknek, bárhol is legyenek” – jelentette ki a január 9-én megválasztott palesztin elnök az egyiptomi üdülővárosban tartott négyoldalú csúcstalálkozón.


Ariel Saron izraeli miniszterelnök, Mahmúd Abbász palesztin elnök, Abdullah jordán király és Mubarak egyiptomi elnök csúcstalálkozója közép-európai idő szerint 12 órakor kezdődött, mely során Saron először Mubarak elnökkel, majd Mahmúd Abbásszal folytatott megbeszélést.


Tűzszünetet kötött Izrael és Palesztina 1

Fotó: MTI

A palesztin külügyminiszter korábban az egyiptomi közszolgálati televízióban elmondta: megkötöttük a tűzszüneti megállapodást és itt tesszük közzé a mai napon. Abbász vélhetően a palesztin fegyveres erők egységes, központi megszervezését ígérte, és felszólalt a ’67-ben elfoglalt területek izraeli települései és az elválasztó kerítés és falrendszer ellen.


Rannan Gissin, izraeli tárgyaló elmondta: a megállapodás értelmében Izrael tartózkodik majd a katonai akcióktól, ezzel biztosítja a békét.

A béke reménye Jasszer Arafat halála után, Mahmud Abbasz megválasztásával csillant fel újra. A kérdés most az, mit tesznek a radikális palesztin és zsidó szervezetek, amelyek a történelem során már többször megtorpedózták a békekötést. Az ellenállás jeleként Egyiptomban iszlamista diákszervezetek ellentüntetést szerveztek. Saron kifelé! – skandálták, tiltakozva saját kormányuk ellen, amely tárgyalni invitálta az izraeli miniszterelnököt.

A merényletektől tartva Izraelben riadókészültséget vezettek be és csúcs helyszínén, az egyiptomi Sarm el Seikben is fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik