Belföld

Szerződéskötésre kötelezték a fideszesek a távozó mohácsi polgármestert – a rendőrség nyomoz

A fideszes többségű mohácsi képviselő-testület júliusban feloszlatta magát, de búcsúajándékként még hagyott egy utolsó határozatot a távozó Csorbai Ferenc polgármesternek.

A július 6-i önkormányzati ülésen feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület. Az önoszlatást az MSZP-s polgármesteren, Csorbai Ferencen kívül a testület valamennyi tagja megszavazta. A hagyományosan jobboldali vezetésű városban a 2019-es önkormányzati választás óta tart az állóháború. A szocialista színekben induló Csorbai ugyanis egyedüli jelöltként azért tudta megszerezni a polgármesterséget, mert elődje, a várost 1998 óta irányító fideszes Szekó József néhány nappal a választás előtt elhunyt, a testület azonban jelentős fideszes többséggel állt fel: a tizenegy helyből nyolcat a kormányoldal jelöltjei szereztek meg.

Feloszlatta magát a képviselő-testület Mohácson
Véget ért az MSZP-s polgármester pünkösdi királysága.

Az időközi választást eredményező önfeloszlatásra Pávkovics Gábor alpolgármester (Fidesz-KDNP) nyújtotta be a javaslatot. Ám Pávkovics indítványára – mintegy búcsúajándékként – ugyanezen a júliusi ülésen az egyik utolsó döntéssel a fideszes többség egy másik határozatot is megszavazott: Csorbai polgármesternek az önkormányzat nevében ismét általános megbízási szerződést kell kötnie a Halmos Ügyvédi Irodával.

Az ügyvédi iroda korábban 11 éven állt szerződésben az önkormányzattal, ám tavaly decemberben, alig két hónappal a választási győzelme után az új polgármester felbontotta a megállapodást. Csorbai álláspontja szerint a szerződés 11 éve alatt a város összesen mintegy 45 millió forintos átalánydíjat fizetett ki Halmoséknak, miközben az iroda nem teljesítette valamennyi vállalt kötelezettségét.

A 24.hu információi szerint Csorbai a hatóságokhoz fordult a szerződés miatt, egyúttal ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett, amelyben azt is kifogásolta, hogy megpróbálták őt arra kötelezni, hogy egy általa szerződésszegéssel gyanúsított irodával kössön ismételten kontraktust. (Cikkünk megjelenése után lapunk birtokába került egy dokumentum, amely szerint a polgármester rendes felmondással mondta fel a szerződést, ahogyan az ügyvédi iroda keretes írásunkban rögzített álláspontja is jelezte.)

Az ügyben a rendőrség nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelte el a nyomozást.

A feljelentés szerint az ügyvédi iroda vállalásai között az is szerepelt, hogy keddenként egy munkatársa megjelenik az önkormányzat épületében munkavégzésre, de Csorbai szerint a városházán senkit sem talált, aki ilyen esetről egyáltalán hallott volna. A polgármester állítása szerint a kérdőre volt ügyvéd végül mindössze három olyan alkalomról tudott beszámolni, amikor „körülbelül egy óra időtartamra külső színhelyen” képviselték az önkormányzatot.

A 24.hu megkereste Pávkovics alpolgármestert is, hogy megtudjuk, miért volt fontos a vizsgálat alá vont iroda újbóli szerződtetése, de választ nem kaptunk.

Frissítés: az ügyvédi iroda álláspontja

Dr. Halmos Péter cikkünk megjelenése után jelentkezett lapunknál, mivel álláspontja szerint a polgármester által elmondottak, illetve feljelentésben rögzítettek nem felelnek meg a valóságnak. Az ügyvéd azt írta, az iroda az utóbbi tizenegy évben minden vállalt kötelezettségét határidőben, a vonatkozó szerződésnek és a jogszabályoknak megfelelően látta el. Az iratban kiemelik, hogy Csorbai Ferenc polgármester az általános megbízási szerződés felmondása után külön eseti megbízásokat adott az irodának. Tudatták, az általános megbízási szerződést nem szerződésszegés miatt, hanem rendes felmondással mondta fel a polgármester. A keddi négy órás mohácsi munkavégzéssel kapcsolatban azt írják, a szerződés alapján ettől eltérhettek, amikor megtették, általában még az adott héten pótolták a konzultációt. Szerintük Csorba polgármester sohasem kérdezte meg az ügyvédi irodát a keddi konzultációkról, így választ sem adhattak a felvetésre.

Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik