Élet-Stílus koronavírus

Ha megtagadod a maszkviselést, akkor van rá esély, hogy szociopata vagy

Egy kutatás világított rá az összefüggésre.

Egy Brazíliában végzett kutatás arra világít rá, hogy a maszkviselést hevesen tagadók között nagyobb arányban fordulhatnak elő olyan egyének, akik szociopatás személyiségzavarral küzdenek. Az ilyen személyiségzavarral küzdők sokszor nem képesek megérteni mások érzéseit, ezért kevésbé hajlamosak az empátiára. Universidade Estadual de Londrina kutatásából kiderül, hogy a koronavírus miatt bevezetett szabályokat sokszor olyan egyének sértik meg, akik kevésbé éreznek bűntudatot.

A kutatást vezető professzor Fabiano Koich Miguel és csapata egy 1578 fős mintán végzett teszt után jutott erre a következtetésre.

A fő kérdéskör arra vonatkozott, hogy szükséges-e a maszkot hordani, tartani a távolságot, illetve rendszeresen kezet mosni. A válaszadók két nagy csoportra oszlottak:

  • azokra, akik empatikusabbak voltak és azt mondták, hogy ezek fontos szükséges dolgok
  • és azokra, akik antiszociális tendenciákat mutattak.

Az előbbi csoport nagyjából 1200 embert tett ki, az utóbbi közel 400-at. A válaszok alapján a nyitottabb csoport tagjai általában törekednek arra, hogy pozitívan álljanak a kialakult helyzethez, így a többi emberhez, az utóbbi csoportba tartozókra ennek épp az ellenkezője volt igaz. A kutatás kimondja, hogy az antiszociális csoport tagjai a vírus terjedése szempontjából veszély jelenthetnek a társadalomra, mivel mindenféle bűntudat nélkül szegik meg a korlátozásokat.

A kutatók szerint ez a viselkedésforma megmagyarázza, hogy miért akadnak még mindig embertömegek, akik az egyre növekvő halálozások ellenére sem hajlandó betartani a szabályokat.

Miguel szerint a legnagyobb gondot az együttérzés hiánya jelenti ezekben az esetekben, ez teszi különösen veszélyessé a maszktagadókat, nemcsak saját magukra, hanem a társadalom egészére is.

Mirror

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik