Sport

A Tour de France tavalyi tragikus hőse újra belehúzott

Kedden a Tour de France negyedik szakaszát, egyben az első hegyi szakaszt rendezték, amely után az összetett élére állt Julian Alaphilippe. A francia bringás a 2019-es verseny szenzációja volt, mivel szinte a semmiből tört élre a harmadik szakasz végén és onnantól kezdve egészen a 19. szakaszig élen is maradt, ám végül mégis Egan Bernal nyerte a Tourt.

Egy nap alatt összetört minden francia szív a Tour de France-on
A franciák 34 éve várnak már egy hazai Tour-győztest és idén úgy tűnt, meg is kapják, ám az utolsó előtti etapon kicsúszott az irányítás Julian Alaphilippe kezéből.

Az országúti kerékpárverseny idei első szakaszán Alaphilippe mutatta, nem csak fellángolás volt a 2019-es remeklés. Az 1825 méterre vezető hegyen az esélyesek közé tartozó Primoz Roglic csapata, a Jumbo-Visma diktálta a tempót, amely alaposan megrostálta a mezőnyt, de így is 16 kerékpáros ért a sprintbefutóhoz, amelyet a Vuelta a Espana tavalyi szlovén győztese nyert meg.

Roglic győzelmével összetettben feljött a harmadik helyre, az éllovas Alaphilippe ezúttal ötödikként ért célba, így megőrizte a sárga trikót.

Végeredmény – Tour de France, 4. szakasz, Sisteron – Orcieres-Merlette, 160,5 km, hegyi befutó

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:07:47 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) azonos idővel
3. Guillaume Martin (francia, Cofidis) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck – Quick-Step) 18:07:04 óra
2. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott) 4 mp hátrány
3. Roglic 7 mp h.

Kiemelt kép: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik