Sport

Disznózott a Miami tulajdonosa, félmillió dollárt fizethet

Az elhúzódó bérvitára tett megjegyzése miatt félmillió dollárra büntették Micky Arisont, az NBA-ben szereplő Miami Heat tulajdonosát.

A floridaiak főnöke az egyik csevegőoldalon a következőt üzente a többi klubvezetőnek: “A szurkolók adják azt a pénzt, amelyen marakodtok, ti mohó … disznók.”

David Stern NBA-főigazgató szombaton jelentette be, hogy – újabb két hét programját törölve – novemberben biztosan nem rendeznek meg egyetlen alapszakaszmeccset sem. Előzőleg a pénteki tárgyalásokon sem született megegyezés a harminc klub tulajdonosai, illetve a játékos-szakszervezet képviselői között.

Az alkudozás központi vitatémája az évi 4,3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 53, legutóbbi engedményük értelmében pedig 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban – a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva – ragaszkodnak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartják a 45 millió dolláros klubonkénti fizetési maximumot is.

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik