Élet-Stílus

Nők szállítják a nőket Pakisztánban

riksa (riksa, )
riksa (riksa, )

Megkezdte működését a pakisztáni az ország első, kizárólag női sofőröket alkalmazó és női utasokat szállító motorosriksa-szolgálata, amelynek célja, hogy megóvja a nőket a férfi sofőrök zaklatásától.

Zar Aszlamot, a pakisztáni Természetvédelmi Alapítvány elnökét diákkorában majdnem elrabolta egy riksasofőr, ez az élmény sarkallta őt a Rózsaszín Riksa elnevezésű szolgálat létrehozására, amely jelenleg egyetlen járművel dolgozik a városban.

Pakisztánban gyakoriak a nőkkel szembeni szexuális visszaélések és a helyi jogrendszerből eredően az elkövetők gyakran büntetlenül megússzák tettüket, míg az áldozatokat felelősségre vonják.

„Ez újabb lépés a nők anyagi és szakmai felemelkedése felé” – mondta a Lahorban élő Aszlam, hozzátéve, hogy ő és a munkatársai is ki vannak téve nap mint nap a férfi autóvezetők vagy járókelők zaklatásának, amikor a tömegközlekedési eszközökre várnak, írja az MTI.

Aszlam kezdetnek egyetlen háromkerekű járművet – autóriksát – vásárolt, amelyet egyebek közt ajtókkal és fényszórókkal szerelt fel, majd rózsaszínűre és fehérre festett. Az asszony azt tervezi, hogy az év végéig legalább 25 járművet állít szolgálatba, ehhez persze támogatókra lesz szüksége.

Egy autó ugyanis 300 ezer pakisztáni rúpiába (824 ezer forintba) kerül, a kormány pedig semmilyen támogatást nem nyújt a kezdeményezéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik