Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok – közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán. Brassói Sándor ismertette, hogy
A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy idéntől a tankönyvek a Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamokra bontva elektronikus formában is elérhetők. Ez segíti majd az oktatást, ha a koronavírus-járvány miatt ismét tantermen kívüli, digitális oktatás lesz.
Elmondta: a 2020/21-es tanévben három szünet és két érettségi időszak lesz, a tanítás június 15-én ér véget.
kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu
