Élet-Stílus

Először látja magát táncolni a 102 éves néni

alice-barker(960x640).jpg (alice barker)
alice-barker(960x640).jpg (alice barker)

Azután, hogy az idős nő évekkel ezelőtt elvesztette emlékeit, most néhány róla készült videónak hála, újra emlékezni kezdett.

Abban az időszakban, amikor a most 102 éves Alice Barker pályája csúcsán járt, még nem készültek házi videók. Így történhetett, hogy az idős asszony, aki a 30-as, 40-es években, táncosnőként komoly sikereket ért el, és olyan nevekkel szerepelt egy színpadon, mint Frank Sinatra, eddig egyetlen felvételt sem láthatott saját szerepléseiről.

Pedig egyébként készültek. Nem is egy. És erre utóbb az a David Shuff is rájött, aki miután terápiás kutyájának köszönhetően találkozott az idős asszonnyal, úgy döntött, segít neki visszaemlékezni különleges múltjára. Alice ugyanis hosszú évekkel ezelőtt elveszítette az összes emlékét.

A kutatómunkához Shuff segítséget kért, és a Jazz on Film projekten dolgozó Mark Cantor segítségével előbányászta azokat az évtizedes felvételeket, amelyeken Alice szerepel. A kisfilmeket ezt követően összevágták, majd levetítették az idős asszonynak. Íme:

Ahogy azt önök is látják, a videóterápia jót tett az idős asszony memóriájának, aki már az első néhány film után emlékezni kezdett táncos múltjára, majd elárulta, ha tehetné, már most menne vissza a színpadra.

A videó végén az is kiderül, hogy a felvételek 2014-ben készültek, és hogy Alice azóta is jó egészségnek örvend.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik