Nagyvilág koronavírus

Nem bírja pénzzel a koronateszteket a határon túli kultúra

Román személyi igazolvánnyal és némi szerencsével simán be lehet lépni Magyarországra a közúti határátkelőkön, elég annyit mondani, hogy csak ide a közelbe, strandra megyünk, és délután már jövünk is vissza. Ehhez képest átutazáskor a magyarországi és az erdélyi előadóművészek kötelesek felmutatni a negatív tesztet, emiatt számos rendezvényre inkább meg sem hívták őket az idén. A minisztérium próbál segíteni, hogy a drága vizsgálat ne legyen akadálya a fellépéseknek.

Azt se kérdezték, hova megyünk

– mondta a 24.hu-nak egy román–magyar kettős állampolgár, aki az elmúlt hétvégén román személyi igazolványát felmutatva családjával a makói strandot célozta meg. Nem ő az egyetlen, aki megkérdezésünkre ezt a választ adta, a határ menti településekről vélhetően ezrek ruccannak át egy-egy napra strandolni vagy bevásárolni.

A határon nem regisztrálják az adataikat, visszatéréskor tehát nincs mód ellenőrizni, hogy valóban csak valamelyik közeli strandon fürdőztek – Makón, Gyulán, Orosházán, esetleg Hajdúszoboszlón –, vagy a Balatonon nyaraltak, netán körbe kocsikázták Magyarországot.

Miközben a közúti átkelés laza, a csupán néhány utassal közlekedő vonatokon szigorúbb az ellenőrzés. Lapunk konkrét esetről tud, amikor Lőkösházán a magyar határrendőrök magyar és román állampolgároktól egyaránt kérték az öt nap leforgása alatt, 48 órás különbséggel végzett két negatív koronavírustesztet. Ennek hiányában a román állampolgárokat leszállították a vonatról.

A magyar besorolás szerint Románia jelenleg „sárga” ország, az innen érkező magyar vagy román állampolgár köteles felmutatni a két negatív tesztet, ellenkező esetben kéthetes karanténba kell vonulnia. Kivétel a tranzitforgalom és a 30 kilométeres határövezetben dolgozók, tőlük viszont elkérhetik a munkahelyi igazolást.

Egy, Magyarországon a határzónában lakó, de a túloldalon taxizó, a szükséges iratokkal rendelkező férfi a 24.hu-nak bevallotta, általában ellenőrzés nélkül átengedik, de előfordult már, hogy épp egy új fiú szolgált a határnál, aki átnyálazta minden papírját.

Be kell építeni a tesztelési költséget a szerződésbe

A Magyarországon is rendszeres vendég Aradi Kamaraszínház „Szórvány Kulturális Karavánjának” egyik augusztusi fellépője a „Ki szívét osztja szét” című produkcióban Varga Miklós, az István, a király rockoperából évtizedek óta ismert szereplő volt.

Saját költségvetésünkből fizettük Varga Miklós és a többi magyarországi fellépő tesztjét

– mondta a 24.hu-nak Tapasztó Ernő igazgató, aki szerint a járványhelyzet miatt sürgősen be kell építeni a tesztelési költségeket a szerződésekbe.

A jó kapcsolatokkal rendelkező szervezőknek most

Romániában egy dupla teszt kijön 500–600 lejből (35–43 ezer forintból), ám a szűkös költségvetésből gazdálkodó erdélyi fesztiválok, színházak költségvetését ez lenullázza, kénytelenek lesznek más produkcióktól elvonni a pénzt.

A határon túli kulturális rendezvényeket támogató Bethlen Gábor Alapnál, a Nemzeti Kulturális Alapnál vagy a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságánál sajnos még nem esett le a tantusz, hogy plusz forrás biztosításával vagy az  előadóművészek méltányossági alapon való tesztmentesítésével segítsék ezeket a programokat. Hisz az előadóművészek, társulatok, a távolságtól függően csupán egy-két napra utaznak át, sőt, számos esetben 12 órán belül visszatérnek Magyarországra.

Az EMMI-től várnak segítséget

Augusztus 25-én a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján szerepelt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Visky András Pornó – Feleségem története című darabjával. A 24.hu kérdésére Pászka Gáspár, a társulat sajtósa elmondta, körülbelül tízen utaztak át Magyarországra, a teszteket indulás előtt elvégezték, a költségeket pedig átvállalták a fesztivál szervezői. A plusz körülbelül félmillió forintot pedig majd a kisvárdaiak kénytelenek kigazdálkodni. Nem válaszolt a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület arra a kérdésünkre, hogy a programsorozatukban fellépő Pál István „Szalonna” és zenekara (ők a Magyar Állami Népi Együttes tagjai) teszteltek-e a visszautazás előtt, s ha igen, azt ki fizette.

Egy neve elhallgatását kérő erdélyi társulatvezető a 24.hu-nak megpedzette, a szakmában rebesgetik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) már felvetődött, pályáztatási alapon igényelni lehessen a tesztelési költségek visszatérítését. Mint kiderült, ilyen konstrukció néhány napja már működik is, kérdésünkre az EMMI azt közölte, hogy augusztus 17-én pályázatot írtak ki olyan magyarországi előadó-művészeti szervezetek számára, amelyek a közeljövőben határon túli, illetve külföldi színházakat, vendégművészeket szeretnének vendégül látni, és már megkötött szerződéssel rendelkeznek. A pályázat szövege szerint bizonyos esetekben a külföldről beutazóknak az országba lépéskor és azt követően COVID-teszteket kell csináltatniuk, melynek költsége minden esetben a beutazót (illetve a meghívó felet) terheli. A felmerülő, olykor jelentős összegű, nem tervezett költségek finanszírozását kívánja segíteni a kultúráért felelős államtitkárság. A pénzügyi keret 50 millió forint, az igényelhető maximális támogatás 1,5 millió forint.

Inkább nem hívnak magyarországiakat

A cél, hogy a koronavírustesztek költsége ne jelentsen akadályt, a már lekötött, értékes produkciók és együttműködések megvalósulhassanak – kaptuk a választ a minisztériumtól. A probléma valós, számos rendezvény esett a koronavírus áldozatául.

Kénytelenek voltunk lemondani a Kárpát-medencei magyar kerekasztalt, amelyre hat országból vártunk volna vendégeket, de a magyarországi mesterszakácsokat, előadóművészeket, kézműveseket sem hívtuk a népszerű programjainkra, mert egyszerűen nem volt miből kifizetni a koronavírusteszteket

– mondta lapunknak Serfőző Levente, a HÍD Szebeni Magyar Egyesület elnöke, aki kollégáival szervezi évente Nagyszebenben a Hungaricum Napokat.

Végignézve több erdélyi város, kistelepülés nyári programkínálatát, az előző esztendőkhöz viszonyítva szembetűnő a magyarországi előadók hiánya.

Kiemelt kép: Rosta Tibor /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik