Szórakozás

Ada gyereket szeretne, de kockázatos lehet számára a terhesség

Ennek ellenére nem akarnak lemondani róla.

Pintér Adrienn augusztus elején ment férjhez, párjával pedig szeretnének közös gyereket. A várandósság azonban kockázatos lehet számára a HELLP szindróma miatt, ami már 14 évvel ezelőtt, ikerfiai születésekor is veszélyeztette az életét.

Ada férjhez ment, csodaszép volt az esküvői ruhája
A hónap elején házasodtak össze.

Több fokozata van, de az a lényege, hogy az anya állapota addig romlik, amíg a terhességet meg nem szüntetik. Ez nagyon hirtelen tud történni. Én életmentő császárral szültem, ezért voltak a fiúk koraszülöttek. Először nagyon magas vérnyomásom volt, gyógyszerek mellett is, aztán a májenzim számom nem stimmelt

– kezdte a Mokkában Ada.

Most már tudjuk, hogy mire kell felkészülnöm, illetve most rengeteg kivizsgáláson, vérvitelen vettem részt. Alapvetően pozitívan állunk a dologhoz. Megtettem mindent, tájékozódtam, kivizsgálásokra mentem. Így, hogy képben van az ember, tudja, hogy mire figyeljen oda.

Kiemelt kép: tv2.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik