Gazdaság koronavírus

Készen állsz, hogy megmutasd a világnak, mindig van más út? (x)

A koronavírus-járvány világszerte új helyzet elé állított mindenkit: szülőket, diákokat, családosokat, egyedülállókat, kis- és közepes méretű vállalatokat. Az izoláció és a megváltozott gazdasági helyzet megmutatta, hogy az élet kiszámíthatatlan. A járványhelyzetre rengeteg munkavállalónak és vállalkozásnak kellett szinte egyik napról a másikra reagálnia: úgy átalakítania üzletét, hogy a legjobbat hozhassa ki abból, amihez a legjobban ért. Mindebből rengeteg inspiráló ötlet született, amiből mások is tanulhatnak, és amiket kár lenne nem megmutatni a világnak.

A Vodafone Magyarország és a Kreatív közös pályázatot hirdet Ready néven, melynek célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat és magánszemélyeket, akik alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték a kihívásokat.

Ők azok, akik igazán „Ready-k” – felkészültek, bármit is hoz a holnap. A pályázat azokat a megoldásokat, szolgáltatásokat, újításokat és élettörténeteket hivatott bemutatni és díjazni, amelyek mögött nagyfokú rugalmasság és emberfeletti teljesítmény áll, nem utolsósorban optimista hozzáállás, akár informatikai, akár digitális tudás.

Az idei év rámutatott, hogy a holnap sokszor váratlan kihívásokat tartogat. Szerencsére sokan vannak azok, akik innovatív gondolkodásukkal, rugalmas hozzáállásukkal bizonyították, hogy képesek túllendülni nehéz és váratlan helyzeteken. Készen álltak akkor, amikor gyorsan kellett lépni. A Ready pályázattal szeretnénk elismerni ezt a rátermettséget, ezért úgy döntöttünk, megosztjuk azt, ami a sajátunk: a szlogenünket. Mert a Ready most mindenkit megillet, aki sikeresen túllépett az akadályokon.

– mondta el a pályázat kapcsán Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.

Ki lehet „Ready”?

Röviden: bárki. Üzleti pályázók, akik olyan megvalósított megoldásokkal, termékekkel, szolgáltatásokkal vagy digitális újításokkal jelentkezhetnek, amelyek segítettek a vállalkozásoknak, vállalatoknak működésük fenntartásában, vagy eredményeik növelésében 2020 első felében, és a cég vagy ügyfelei számára értéket teremtettek. A jelentkezéseket szakmai zsűri bírálja el, többek közt Ágoston László, a MEET társalapítója, és Halácsy Péter, a Prezi társalapítója.

Vagy egyéni pályázók, akik élettörténetüket elmesélve mutatják be, miként küzdötték le a munkájukkal kapcsolatos nehézségeket. Akiknek megoldásorientált, optimista hozzáállásuk inspirálóan hathat másokra is.

Ilyen például Farkas Franciska színésznő története, aki a járvány miatt gyermekfelügyelőnek állt, vagy Pásztor Anna énekesnő, aki az online főzőakadémiai oktatásra nyergelt át. De Katus Attila személyi edző sem tétlenkedett, az internet adta lehetőségeket kiaknázva olyan gyakorlatokat mutatott az otthonukba kényszerülteknek, amivel oldhatják a stresszt és erősíthetik immunrendszerüket. Backpacker Bori, aki utazó bloggerként életében először arról kommunikált, miért ne utazzunk. Bori az életét és megélhetését jelentő utazásoktól esett el, ennek ellenére felelősségteljesen kezelte a helyzetet, és próbálta jobb belátásra bírni a követőit.

A Ready nagykövetek életében beálló fordulatokról a következő hetekben mi is mesélünk, érdemes lesz követni a róluk szóló cikkeket és videókat.

A pályázatra 18. életévüket betöltött magánszemélyek, valamint nonprofit és profitorientált cégek is jelentkezhetnek – cégmérettől és társasági formától függetlenül. Egy személy vagy szervezet több pályázatot is benyújthat. A Vodafone és a Kreatív szeptember 25-ig várja a jelentkezéseket a www.vodafone.hu/readypalyazat weboldalon, ahol a további részletekről is tájékozódhat. A nevezés mindkét kategóriában díjmentes.

A zsűri a 100 fő alatti üzleti és egyéni pályázók közül választ nyertest, akik bruttó 1-1 millió forint értékű nyereményben részesülnek, amely tartalmaz Huawei P30 telefont / Lenovo Ideapad számítógépet, life, illetve business coaching-szolgáltatást és Udemy digitális kurzusokat.

Még keresed a megoldást a kialakult helyzetre? A Vodafone ebben is támogat!

Az sem baj, ha valaki még csak a tervezés fázisában van, de már a jövőn töri a fejét. A Vodafone másként is támogatja a Ready-séget, például remek készülékajánlatokkal 4G-s és 5G-s modellekre, sőt, laptopra egyaránt, amelyekkel felpörgethető a munka nem csak a home office-ból dolgozóknak, de azoknak is, akik már visszatértek az irodába, vagy esetleg a tanulmányaikhoz.

A tervezgetést sem lehet elég korán kezdeni, ezért a Vodafone Future Jobs Finder teszt segítségével bárki kiderítheti, mik a legfőbb erősségeit és azokat milyen jövőbiztos területen kamatoztathatja.

Ha pedig a tervek már megvannak, és a kemény tanulás és munka van hátra, irány az online kurzusok! A Vodafone Udemy-vel való együttműködésének keretében több mint 700 ingyenes online tanfolyam közül válogathatnak a netezők, amelyek listáját ezen a linken találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik