Sport

Kétszer padlózott, majd egy ütéssel ájultra verte ellenfelét a 40 éves bokszoló

Az orosz Alekszandr Povetkin kétszer is padlózott, mégis kiütéssel nyert a brit Dillian Whyte ellen a nehézsúlyú bokszmeccsen, amelynek az volt a tétje, hogy ki hívhatja ki a WBC (Boksz Világtanács) világbajnokát, a brit Tyson Furyt.

A meccs eleje egyértelműen Whyte-é volt, aki elvitte az első három menetet, majd a negyedikben kétszer is leütötte az amatőrként olimpiai bajnok Povetkint.

Povetkin azonban összekapta magát, és az ötödik menetben eldöntötte a meccset, egy balos felütéssel lekapcsolta a villanyt Whyte-nál, aki eszméletlenül terült el a földön.

Whyte úgy távozott, hogy nem nyilatkozott a sajtónak, de a promótere, Eddie Hearn azt mondta, a kiütés pillanatában azt hitte, csak álmodik, mert Whyte uralta a meccset, és semmi nem utalt arra, hogy az orosz feltámad. Hearn azt is elmondta, hogy lesz visszavágó a felek között.

A 40 éves Povetkinnek a 39. meccsén ez volt a 36. győzelme, azon belül a 25. KO. A 32 éves Whyte 27 győzelme mellé a második vereségét szenvedte el, az elsőt még Anthony Joshua ellen gyűjtötte be 2015-ben, aki egyébként Povetkint is legyőzte.

Kiemelt kép: Adrian DENNIS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik