Élet-Stílus

Várkonyi Andrea elmondta, miért hagyja mégis ott a Life TV-t

Pedig már az új műsora promóját is elkezdték.

A Life TV élete eléggé felfordult, miután Hajdú Péter átvette a csatorna irányítását. Május végén az első intézkedései között volt, hogy elkaszálta Szulák Andrea és Várkonyi Andrea műsorát. Előbbi felmondott, utóbbi kivárt. És  úgy tűnt jól tette, két hete ugyanis bejelentették a Bréking című új beszélgetés műsort, aminek az egyik műsorvezetője lett volt.

Demcsák és Várkonyi is véleményt fog osztani a LifeTV új műsorában
Nem teljesen tiszta, hogy műsorvezetőként miben fognak különbözni a vendégektől.

Már a promón és az első felvételeken is túl voltak, amikor érkezett a Life TV sajtóközleménye, mi szerint Várkonyi szeptember elsejétől már nem tagja a csapatnak. Most kiderült, hogy Várkonyi döntött úgy, mégis kiszáll.

Én mondtam fel, mert mostanra realizálódtak olyan egyéb ajánlataim, amelyekről úgy gondolom, mindenképpen el kell most fogadnom, élnem kell vele. Ezeket sokkal csábítóbbnak tartom, de hogy miről is van szó, arról egyelőre bővebben nem szeretnék beszélni

– mondta a Blikknek Várkonyi Andrea.

Hajdú Péter minderre így reagált:

Sajnálom, hogy Andi távozik tőlünk, jó volt együtt dolgozni, terveztünk is vele a jövőben, hiszen több műsorban szerepelt volna. Bár hiányozni fog a csapatból, elfogadom a döntését, ha a másik ajánlat kedvezőbb volt a miénknél. Bértárgyalásra nem került sor, mert Andi az elején leszögezte, jól átgondolta a döntését és szeretne élni az új lehetőséggel. Nem árulta el, milyen felkérést kapott, tévés vagy orvosi, mindenesetre sok sikert neki.

Kiemelt kép: Instagram/@varkonyiandrea_va

Ajánlott videó

Olvasói sztorik