Az Európai Unió pénzügyminiszterei (Ecofin) hivatalosan jóváhagyták az Európai Bizottság ajánlását, hogy pénzbírságig folytassák Görögország ellen a túlzott államháztartási (áht) deficit miatt indított eljárást.
A miniszterek Athén esetében elfogadták azt a bizottsági kezdeményezést, hogy az előírás szerinti egy évvel meghosszabbítva, 2006-ig adjanak időt a görög áht-deficit leszorítására a GDP 3 százaléka alá. Ha ez nem történik meg, akkor az euróövezet történetében először Görögországot a GDP 0,5 százalékát is elérő pénzbírsággal sújthatják a tartós hiány miatt.
Görögország ugyanis korábban évről-évre nem teljesítette az euróövezeti tagság küszöbértékének számító feltételt. Miközben az ország vezetése rendre 2 százalékos, vagy annál is kisebb GDP-arányos államháztartási deficitadatot közölt. Később már 4,6 százalékra korrigálták a deficitre vonatkozó adatot, amihez a szociális juttatások és a haderő fenntartásának magas összege, valamint az olimpia 9 milliárd dolláros rendezési költsége is hozzájárult.
Az Ecofin egyúttal elfogadta Olaszország stabilitási programját. Ez a döntés azonban annak ellenére született meg, hogy a Bizottság a közelmúltban figyelmeztetett: a középtávú program nem elegendő arra, hogy Róma a 3 százalékos limit alatt tartsa deficitjét.
A miniszterek a görög ügy kapcsán ígéretet tettek, hogy bár hamarosan módosítják a közös pénz stabilitását biztosító szabálycsomagot, a hiány felső korlátjának szigorú betartatása mégis megmarad. Utalásokból arra is következtetni lehet, hogy a miniszterek ezúttal nem kívánják a március 22-23-i kormányfői találkozóra hagyni ezt a döntést, hanem maguk között, szakminiszteri szinten szeretnének megállapodni a módosításról.
