Belföld

Önvédelemre hivatkozik a tolakodó vásárlót halálra verő tatabányai férfi

Önvédelemre hivatkozik az a 34 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy a nyílt utcán vert halálra egy férfit Tatabányán négy hónappal ezelőtt. Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre elmondta, hogy a letartóztatásban lévő férfi nem tagadta a bántalmazást a kihallgatása során, és azt állította, hogy csak védekezett.

Sz. Attila a Béla király körtéren szólalkozott össze a férfival még április közepén, aki őt szidalmazni kezdte azért, mert állítólag beállt egy idős ember elé a boltban. A férfi egy alkalommal arcon ütötte, Sz. Attila pedig az ütéstől a földre került. Miután a gyanúsított felállt, arcon ütötte a férfit, aki az ütéstől elesett.

Sz. Attila akkor sem hagyta abba a bántalmazást, amikor a férfi már a földön feküdt. A megvert férfi a koponyáját ért trauma következtében a helyszínen meghalt. A főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének és a tanúk befolyásolásának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.

Fotó: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik