Belföld

Menekülés közben elgázolta a rendőrt egy ittas osztrák sofőr Sopronban

Elütötte az intézkedő rendőrt tegnap este egy ittas sofőr Sopronban. Az osztrák rendszámú Audi A6 típusú gépkocsi vezetőjét a Móricz Zsigmond utcában igazoltatták este fél 10 körül.

Ennek során a sofőr egy osztrák jogosítványt adott át majd vele szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások őt további mintavételre be akarták vinni a kapitányságra.

A férfi azonban kivonta magát az intézkedés alól , és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről. A rendőrök több autóval követték őt, amelynek során a férfi úgy próbált egérutat nyerni, hogy a szolgálati gépkocsiknak is nekiütközött. A forgalmi okból lassításra kényszerülő sofőrt végül a Csengery és Csatkai utcák kereszteződésében sikerült megállítani.

Az egyik rendőr kiszállt a szolgálati autóból, hogy intézkedjen a sofőrrel szemben, azonban a férfi először hátramenetbe kapcsolt, majd hirtelen elindulva, nagy sebességgel a vele szemből érkező egyenruhás felé indult, és elsodorta őt. Az intézkedő járőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az egyik rendőr a társát ért támadást észlelve, kollégája testi épsége védelmének érdekében, az autó kerekére célozva, egy lövést adott le.

Az osztrák hatóságok, a magyar rendőröktől kapott információk alapján kedden 0 óra 55 perckor megtalálták a fenti cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 41 éves férfit, akit elfogtak, majd bevittek a Schattendorfi Rendőrőrsre. A magyar hatóságok nemzetközi körözést adtak ki a férfival szemben.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik