Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy házaspár ellen, akik alkoholista életmódjuk miatt elhanyagolták, és veszélyeztették gyermekeiket.
A pécsi párnak négy fiúgyermeke született, akik a cselekmények idején 10, 7, 6 és 4 évesek voltak. A szülők mindketten részegesek voltak, többször előfordult, hogy ittasan mentek a gyerekekért az óvodába vagy a bölcsődébe, és több alkalommal is intézkedtek a rendőrök velük szemben.
A szülők a gyerekek egészséges fejlődését azzal is veszélyeztették, hogy rendszeresen magukkal vitték őket vendéglátóhelyekre, ahol az ő jelenlétükben gyakran késő estig italoztak. Egy ilyen alkalommal az anya több órára magára hagyta a napon a babakocsiban lévő alig egy éves gyermekét, aki emiatt orvosi ellátásra szorult. A szülők gyakran magatehetetlen állapotba kerültek az ittasságuk miatt, így a gyermekek többször is felügyelet nélkül voltak.
Az alkoholista életmód mellett a férfi többször bántalmazta a feleségét a gyermekek előtt, akiknek személyiségfejlődésére ez is károsan hatott. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a gyermekeiket rendszeresen veszélynek kitevő férfira és nőre azzal, hogy mindkettejüknek szüntessék meg a szülői felügyeleti jogát a négy gyermek vonatkozásában.