Élet-Stílus

Így lehet halálos egy csók

Gondoltál már arra reggel a tükör előtt, hogy egy rúzzsal, amit naponta használsz, mérgezheted is magad?

Az, hogy a kozmetikumainkba a természetes anyagokon túl egyéb összetevők is bekerülnek már rég nem újdonság: olvastunk már allergénről az arckrémekben, nanoezüstről a testspray-kben és persze ólomról a rúzsokban. Ez utóbbi ügyben azonban újra fellángolt a vita az aggódó szakemberek és a gyártók között: egy közelmúltban végzett vizsgálat során ugyanis az FDA (vagyis az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság) 400 forgalomban lévő rúzsban is határérték feletti ólomszintet mutatott ki.

A hatóság közleményében tudatta, mivel a rúzst elsősorban külső használatra szánják és csak kis mennyiségben érintkezik az emberi testtel, ezért a magasabb ólomszintet egészségre veszélytelennek tartják. A Biztonságos Kozmetikumokért alapult kampány képviselői nem ilyen derűlátók. Szerintük minden további nélkül megtörténhet – ahogy sokszor meg is történik -, hogy a rúzst lenyeljük vagy épp lenyaljuk a szánkról, amivel az ólmot a szervezetbe juttatjuk.

Miért veszélyes az ólom?
– ha mérgezést is okoz, kis mennyiségben nem okoz tüneteket
– ettől függetlenül már egész kis mennyiség is komoly szervi károsodást okozhat (elsősorban az agyban)
– a 2 éves kor alatti gyerekek fokozottan érzékenyek az ólomra
– a felnőttek bélrendszere a bekerült nehézfémeknek csupán 5-10%-át szívja fel, a gyerekeké legalább 50%-át
– tünetei: vérszegénység, szürkehályog, emésztési zavarok,koncentrálási nehézség, idegrendszeri tünetek

A nehézfém azért veszélyes, mert az évek alatt felhalmozódhat a szervezetben és különféle egészségügyi tünetekért lehet felelős. A Biztonságos Kozmetikumokért Kampány szakemberei szerint főleg a gyerekekre és a terhes nőkre veszélyes: felnőtt nőknél vetélést, míg a gyerekeknél növési visszamaradást, alacsonyabb intelligenciaszintet, viselkedési zavarokat és hangulatváltozást okoz. Épp ezért úgy vélik, a kicsiknél nincs „biztonságos ólommennyiség”.

A felvetésekre reagáltak a legnagyobb érintett kozmetikumgyártó márkák, így például a L’Oréal és a Dior is. Elmondták, hogy csakis és kizárólag ellenőrzött minőségű, egészségre ártalmatlan anyagokat használnak a rúzsokhoz, amelyek készítésében orvosok és gyógyszerészek is közreműködnek.

Az amerikai hatóság által készített lista – azokkal a termékekkel, amikben magas volt az ólomszint itt nézhető meg. Ide kattintva pedig egy olyan listát talál, aminek 11 tagja garantáltan ólommentes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik