Tech hardverteszt

Ezt a tévét keresi, ha elfogadható áron szeretne hatalmas képernyőt

Hazánkban ez elmúlt években a tévés piacon főleg a dél-koreai gyártók (LG, Samsung) domináltak, de nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan átalakul a kép, hiszen már itthon is terjeszkednek a feltörekvő kínai gyártók a készülékeikkel. Ezek közé tartozik a legújabb tesztalanyunk is, a TCL C815, aminek az egyik legnagyobb erőssége, hogy 400 ezer forintért kínál 65 hüvelykes QLED kijelzőt.

A kínai TCL Technology idén nyáron két okostévé-szériával pezsdítette fel a középkategóriás modellek kínálatát: a C715 az olcsóbbik sorozat, ebből 50, 55 és 65 hüvelykes verziók érhetők el, míg a japán Onkyo hangrendszerével szerelt C815-ből nincs 50 hüvelykes változat, ellenben ez a modell már hazavihető 75-ös méretben, igaz ebben az esetben már 700 ezret kell fizetni a kasszáknál.

Én az egy fokkal kisebb, de jóval olcsóbb, 400 ezer környékén kínált 65 hüvelykes tévét próbáltam ki, ami képminőségben és funkciókban ugyan elmarad a dél-koreai konkurencia hasonló kategóriás megoldásairól, de ár/érték arányban még így is egy kifejezetten potens készülékről beszélhetünk.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

TCL C815 okostévé

Külsőre egy abszolút letisztult vonalakkal rendelkező okostévét kapunk: kávák szinte egyáltalán nincsenek, a képernyő szélein egy szálcsiszolt fémkeret fut, ennek egyedül az alsó része nevezhető vastagnak, erre került rá a TCL logója is. Itt találjuk továbbá a sötét szövettel borított Onkyo hangszórót, a három ágú talpat pedig egyenként kell felcsavarozni a készülék aljára. Ezzel kapcsolatban érdemes tudni, hogy a 65 hüvelykes modell esetében a talp 91 centi széles és 36 centi mély, szóval kell neki a hely rendesen, cserébe viszont atomstabilan tartja a 20 kilónál is nehezebb kijelzőt.

A hátlap alsó felén helyet kapott az Onkyo rendszerhez tarozó mélynyomó, illetve itt sokaknak feltűnhet, hogy a burkolatnak használt műanyag nem az a „finom” fajta, amit egy LG vagy Samsung tévénél megszokhattunk – mondjuk nem mintha számítana, hogy mi néz a fal felé.

Ami a csatlakozókat illeti, azok a bal oldalra kerültek, és ugyanebbe az irányba néznek, tehát falra szerelve is könnyen elérhetők, a felhozatal pedig a szokásosnak mondható: három HDMI (v2.0b), ebből egy ARC, két USB 2.0, LAN, kompozit, optikai hang és két antenna bemenet, illetve találunk jack dugaszt a fejhallgatónak. Ezt egészíti ki a beépített Bluetooth és WiFi (802.11b/g n/ac), és találunk DVB-T2 / C / S2, CI+ kártyahelyet is. Ami sokak számára fontos lehet, hogy a TCL lehagyta a tévéről a HDMI 2.1-es csatlakozókat, így a 4K/120 Hz nem opció, szóval ha valaki a tévévásárlás mellett újgenerációs konzol (PlayStation 5 vagy Xbox Series X) beszerzését is tervezi, annak nem ez a készülék az ideális választás.

Ami a kijelzőt illeti, egy kvantumpontos eljárással készült VA panelt kapunk, méghozzá Edge LED háttérvilágítással, 4K felbontással, és Dolby Vision, HDR10 +, HDR10, HLG támogatással. Bár a betekintési szögek nem túl jók, de a megjelenített kép minőségére alapvetően nem lehet panasz, hiszen a színek szépek, a kontraszt rendben van, és a képalkotásért felelős processzor a gyors mozgást is egész korrektül (de nem tökéletesen) adja vissza, ugyanakkor a felskálázáskor gyorsan világossá válik, hogy a nevesebb gyártók (LG, Samsung, Philips stb.) okostévéi miért kerülnek többe.

Nem a felskálázás mestere

Felskálázásra és a képzaj szűrésére a C815 is képes, de ezen képességei elmaradnak egy hasonló technikai hátterű Samsung QLED tévé teljesítményéhez képest, ami egy 65 hüvelykes kijelzőnél azért elég látványos. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kép szétesik vagy ronda lesz, egyszerűen a készülék nem képes szoftveresen olyan ügyesen pótolni a nem létező pixeleket, mint a konkurens megoldások.

Nálam tesztként a Keresztapa 2 szolgált, amit a Netflixről játszottam le 1080p minőségben, és a négyszer nagyobb felbontású képernyőre „kifeszítve” azért látható jeleket hagyott a különbség: a kép kissé zajossá vált a 4K tartalmakhoz képest, és főleg sötét jeleneteknél tűnt „négyzetesnek” a látvány, azaz ki lehetett venni, hogy a rendszer blokkonként igyekszik felksálázni az alacsonyabb febontású forrást a nagyobb kijelzőre. 4K filmek esetén ilyesmit nem tapasztaltam, de 1080p esetén sem mondható zavarónak, sőt a kép 720p felbontásnál és hagyományos tévéműsornál is abszolút nézhető maradt, csupán arról van szó, hogy a drágább készülékek azért a C815-nél sokkal ügyesebben látják el ugyanezt a feladatot.

Viszont a TCL tévéje nemcsak ebben marad el a konkurenciától: a kijelző ugyan támogatja a különböző HDR formátumokat, ugyanakkor a panel fényereje alig több, mint 400 nit. Hiába jelzi tehát a készülék, hogy HDR tartalmakat játszunk le, ebből valójában nem sokat fogunk érzékelni, ugyanis a tévé nem tud akkora fényt kibocsátani magából, hogy tisztességgel megjelenítse a magas dinamika tartományú mozgóképeket. Ha tehát ez kiemelten fontos, akkor nem erre a készülékre érdemes lecsapni.

Okos, és egész jól szól

Ami az okostévés részt illeti, a C815 Anroid 9.0-val érkezik, ami egyrészt néminemű testreszabhatóságot, jó pár előre telepítet alkalmazást (Netflix, Google Play, Amazon Prime stb.), több száz további letölthető appot, egyszerű használatot és beépített Chromecastet és Google Asszisztenst jelent.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Amire viszont mindenkinek fel kell készülni, hogy a tévében egy négymagos ARM Cortex-A55 processzor és egy Mali-470 MP GPU kapott helyet, méghozzá 2 GB RAM társaságában – nem a legcombosabb kombó, szóval olykor előfordul, hogy kicsit megdöccen az operációs rendszer. Ez főleg abban érhető tetten, hogy olykor a lenyomott gombokat másodperces késéssel követi reakció, illetve alkalmanként a képernyőn megjelenő menüpontok sem mozognak olyan folyékonyan, ahogy azt a tervezők megálmodták.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a készülék mellé nem egy, hanem két távírányító jár: egy klasszikusnak mondható hosszúkás darab, megannyi gombbal, és egy valamivel kisebb, fém variáns, kevesebb opcióval. Nekem az utóbbi jobban bejött, de ha valaki például az okostelefonját szeretné használni erre a célra, arra is van lehetőség a gyártó T-Cast névre hallgató alkalmazásával.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A hangrendszer az árhoz és a kategóriához képest meglepően jó: az Onkyo által biztosított 2.1-es megoldás két 10 wattos elülső hangszóróból és a hátulsó 15 wattos mélynyomóból áll. Utóbbinak hála a basszusra sosem volt panasz, de a párbeszédek még a legnagyobb akció közepette is tisztán szólaltak meg. A hangerő terén sem kell szégyenkeznie a készüléknek, bár egészen magasra tornázva már érződött némi torzítás, illetve nem árt tudni, hogy a tévé papíron hiába támogatja a Dolby Atmost, az ilyen formátumban elérhető filmek esetén sincs nyoma a térhangzásnak.

Nagy képernyő jó áron

A C815 nem a legjobb középkategóriás okostévé a piacon, viszont 65 hüvelykes képátlót kínál 400 ezer forintért, az 55-ös verzió pedig már 260 ezer környékén hazavihető – mindkettő kifejezetten korrekt ár. A TCL készülékei főleg azoknak lehet jó választás, akik a lehető legkevesebb pénzért akarnak minél nagyobb kijelzőt, és ezért hajlandók kompromisszumokat kötni. A tesztalanyunk átlagos használatra abszolút megfelel, szóval ha valakinek nem lényeg a HDR, nem mániája a tökéletes fekete és nem tervezi újgenerációs konzol beszerzését, annak megéri elgondolkodni egy ilyen modell beszerzésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik