Élet-Stílus

Felejtse el az éjszakázást!

Elhízás és cukorbetegség csak amiatt, mert egy kicsit meghosszabbítottuk a napunkat? Igen.

Az alvás nélkülözhetetlen része az életnek, és számos élettani és pszichológiai folyamatot segít elő, többek között a szövetek helyreállítását, a növekedést, az emlékek megszilárdítását és a tanulást. Habár a felnőtt korú emberek alvásigénye változó, a szakértők szerint a tartósan napi 7 óránál kevesebb alvásnak káros hatásai lehetnek az agyra és a testre.

Az alvás és az anyagcsere

 

Amikor az alvás és az anyagcsere kapcsolatát vizsgáljuk, gyakran nehéz megállapítani, hogy az anyagcsere egyes sajátosságai vannak hatással az alvásra, vagy pedig az alvás mennyisége és minősége hat az anyagcserére. Például hosszabb mély alvást figyeltek meg azoknál, akik fizikailag aktív életmódot élnek vagy pajzsmirigy-túlműködésben szenvednek – mindkettő összefüggésben áll a gyorsabb anyagcserével. Ugyanakkor a pajzsmirigy-alulműködésben szenvedők, akiknek lassabb az anyagcseréje, kevesebb órát töltenek mély alvással.

Megfordítva a kapcsolatot, megfigyelhető, hogy az alváshiány számos nemkívánatos változást okoz az anyagcserében. Például, a vérben emelkedik a kortizol (a stresszre adott válaszban szerepet játszó hormon) szintje, az immunválasz csökken, a test glükóz-felhasználó képessége lecsökken, és az étvágy szabályozása károsodik. Hasonló változások figyelhetők meg azoknál, akiknek az alvási ritmusát, pl. kisgyermekek vagy betegség által, megzavarják. A végeredmény az, hogy az alvás hiánya megbontja a test egészséges működését, ezáltal az anyagcserére is bizonyos következményekkel jár.

Befolyásolja-e az alvás hiánya az egészséget?

Laboratóriumi és epidemiológiai vizsgálatok szerint az álmatlanság hatással lehet az elhízás és cukorbetegség gyakoribb előfordulására. Az alvás megvonása, a hízás, és a cukorbetegség kockázata közötti kapcsolatban szerepet játszhat a megváltozott glükóz-anyagcsere, a megnövekedett étvágy és a csökkent energia-felhasználás.

Ha kíváncsi, hogyan hat még az elégtelen alvás az egészségünkre, kattintson ide.

Forrás:

Felejtse el az éjszakázást! (Házipatika)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik