Élet-Stílus

Újfajta szerepvállalás jön a gyógyszerészetben

Merre tart ma a gyógyszerészet, mit várhatunk a patikában dolgozó szakemberektől? Ezekre a kérdéskre válaszolt dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke.

Rengeteg olyan szavazás létezik, amely az egészségügy kiváló dolgozóira, kiemelkedő praxisaira, intézményeire próbálja felhívni a laikus közönség és a szakma figyelmét. Miért fontos, hogy a sorban a gyógyszerészek is a középpontba kerülhessenek?

Magyarországon a lakosság 5-6%-a fordul meg naponta a gyógyszertárakban, ez 650 ezer embert jelent. Az Egészségügyi Világszervezetet ezért már régóta foglalkoztatja, hogy hogyan lehetne ezt az embertömeget a prevenció szempontjából megközelíteni, hiszen egy olyan gyakori találkozási lehetőségről van itt szó – betegekkel és egészségesekkel egyaránt -, amit vétek nem kihasználni. Miért és miképpen? A gyógyszerész, aki ott dolgozik, egy egyetemet végzett, diplomás szakember: elég széles tudással rendelkezik a gyógyszerekkel, a prevencióval és a népegészségüggyel kapcsolatban is. Ha azt nézzük, hogy a gyógyszereléssel, gyógyszerszedéssel, farmakoterápiával kapcsolatos problémák milyen széles tömegeket érintenek, és milyen komoly problémát jelentenek, akkor nyilvánvaló, hogy ezen a területen is előre kell lépni.

Úgy gondoljuk, hogy újfajta szerepvállalás jön a gyógyszerészetben, és ez publicitást érdemel, akár egy ilyen pályázat segítségével. Azt kell tudatosítani, hogy a gyógyszerész nemcsak azért van, hogy megrendelje a gyógyszert, aztán odaadja a betegnek a megfelelő minőségbiztosítási követelményeket figyelembe véve. Nemcsak logisztikai feladatokat tud ellátni, hanem tudását igen magas színvonalon át tudja adni a betegnek. És erről tudnia kell a társadalomnak.

Mit értünk újfajta szerepvállalás alatt – magyarán ezesetben mit várunk az ideális pályázótól? Mennyire reális azt várni egy gyógyszerésztől, hogy életvezetési tanácsokat adjon a betérőnek, majd megmérje a vérnyomását, és háziorvosokhoz küldje, akár a primer, szekunder vagy tercier prevenció részeként?

A fenti elvárás szükségszerű, hiszen ha megnézzük a nemzetközi tendenciákat, a gyógyszerészek ebbe az irányba haladnak. Az a fajta tevékenység, amit a gyógyszerész régebben végzett, az ipar térnyerésével nagyon háttérbe szorult. A gyógyszertárakban egyre inkább azok a szakemberek fognak tudni elhelyezkedni, akik megfelelnek az új kihívásoknak: kapcsolatban vannak az orvossal, a háziorvossal, mint elsődleges stratégiai partnerrel, részt vesznek a betegek edukációjában, hogy segítsék a háziorvost, esetleg a már tünetekkel rendelkező, de még ellátásban nem részesülő betegeket betereljék bizonyos folyamatokba a diagnózist elősegítve.

 

Ha kíváncsi, ki lehet 2012-ben az Év Gyógyszerésze, kattintson ide.

Forrás:

Újfajta szerepvállalás jön a gyógyszerészetben (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik