Fluor Tomi az ATV Start Plusz című műsorában kezdte a csütörtök reggelt, amelyben szót ejtettek a zenészek nehéz helyzetéről is a kormány rendezvényeket érintő szigorításairól is.
Semmiféle támogatást nem kapott a szakmánk, ki lett végezve. Nálunk is az a kérdés, hogy meg tudjuk-e tartani a csapatunkat és olyan minőségben folytatni a jövőben, mint idén. Támogatás nélkül ez nem biztos. Pályaelhagyókra kell készülni: egy fénytechnikus, egy hangtechnikus elmennek mondjuk árufeltöltőnek és nem jönnek többet vissza
– kezdte Fluor. Majd Kárász Róbert felvezette, hogy szerinte Fluor az elmúlt időszakban jó értelemben vett megmondóemberré kezdett válni.
Ezt meg kell mondani, hogy ezek általában nem az én véleményeim, hanem külföldi erők pénzelnek és persze Soros György által támogatott vélemények ezek. Három-négy nokiás doboz és Tomi bácsi már írogat is az Instára.
– poénkodott az énekes, majd Bombera Krisztina megkérdezte tőle, hogy áll a DK-Momentum tengellyel:
Én ugyanannyira tartom szarnak az ellenzéket, mint a kormányt, úgyhogy tök nehezen tudnék bármiről pozitívan nyilatkozni. Jelenleg szerintem nincs kire szavazni, de nem akarok ebbe belemenni. Vannak olyan billenési pontok, amit már nem lehet szó nélkül hagyni. Annyi mindent néztünk végig szó nélkül, hogy legyen valami visszhangja, érezzék az emberek, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy kellene. Nem akarok senkinek vagy semminek az arca lenni, de vannak olyan döntések, amit morálisan helytelennek látok. A kormánynak is vannak olyan emberei, akik jó fejek, például Fehérvár polgármestere, de vannak rossz arcok, ahogy az ellenzékben is.
A teljes beszélgetést ide kattintva tudjátok megnézni.
Kiemelt kép: ATV Magyarország