Nagyvilág

Tízezrek tüntettek Bulgáriában a kormány távozását sürgetve

A Bojko Boriszov vezette kormány távozását tüntettek tízezrek szerda este szerte Bulgáriában – írja az MTI. Szófiában a tiltakozók lezártak több forgalmas fővárosi kereszteződést, megbénítva a főváros forgalmát, és fogadkoztak, hogy addig demonstrálnak, amíg a követeléseik nem teljesülnek.

A kormányellenes tüntetések már harmadik hete zajlanak Bulgária városaiban. Július 9-én kezdődtek, a politikai porond több szereplője fogott össze, hogy kikényszerítse Boriszov és jobbközép koalíciós kormányának távozását, és az előrehozott választások megrendezését. Követelik Ivan Gesev főügyész távozását is.

A demonstrálók oligarchákkal való összefonódással és maffiaszerű működéssel vádolják a kormányt. Szerintük Boriszov semmit se tett az államigazgatásban dívó korrupció felszámolása érdekében, és nem szabott gátat az oligarchák befolyásának. Ráadásul Rumen Radev államfő támogatja a tüntetők követeléseit, és egyetért velük abban, hogy Boriszovnak és Gesevek is távoznia kell.

Ugyanakkor a 61 éves Boriszov – aki egy kisebb megszakítással 2009 óta irányítja az országot harmadik miniszterelnöki ciklusban – nem enged a tiltakozók nyomásának, és nem hajlandó lemondani, de a múlt héten átalakította kormányát, öt minisztert menesztett.

Miközben zajlottak szerdán a demonstrációk, Boriszov nagy infrastrukturális beruházások helyszínein járt, megtekintette a Törökországot Bulgárián át Szerbiával összekötő gázvezetéket, és a Szófiát Várnával összekötő autópályát. A Facebook-on közzétett videóban közölte, hogy mindenkinek jogában áll tüntetni, de utakat és kereszteződéseket nem zárhatnak le.

A parlament választások jövő márciusban esedékesek Bulgáriában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik