Tech

A vártnál korábban jöhet a Windows rég várt újítása

Öt éve, hogy a Windows 10 megjelent, és ugyan azóta több jelentős módosítást is kapott az operációs rendszer, a Start menü nem igazán változott. A jövőben ez a klasszikus és kulcsfontosságú elem is frissebb külsőt kap, amit a Windows 10 Insider program résztvevői már szemrevételezhetnek a 20161-os számú Preview kiadással. A portálok eddig arról írtak, hogy a változtatások a Windows 10 következő nagy kiadásával lesznek láthatók mindenki számára, vélhetően jövő tavasszal.

Ám most úgy tűnik, hogy a véltnél korábban, már akár idén ősszel megkaphatjuk a frissített menüt.

Az újdonságot tartalmazó 20H2 nevű frissítés eredetileg tavasszal jelent volna meg, de a redmondiak változtattak az ütemterven – írja a Windows Latest. Azt nem tudni, hogy a csomagot mikortól lehet tölteni, de egyesek úgy vélik, hogy már akár október-november környékén megérkezhet.

A Microsoft blogján korábban közzétett képek alapján a megjelenés jóval letisztultabb és egységesebb lesz, amiben szerepet játszik, hogy kevesebb színt zsúfolnak rá a menüre. Ha valakinek mégsem tetszene az új színvilág, a sötét mód bekapcsolásával visszakaphatja a korábbi dizájnt. A tálca sem marad a régi: a megjelenő ikonok ugyanis személyre szabottak lesznek, a felhasználó igényeinek és szokásainak megfelelő appok listázódnak rajta, ezzel megkímélve őket attól, hogy zsúfolttá váljon az elem az egyébként nem használt előre telepített alkalmazásoktól.

A Microsoft megmutatta az új Start menüt
Hivatalos képeken is látható, miként fog festeni a klasszikus elem a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik