Belföld

Vitézy Dávid: Másképp alakult volna minden, ha nincs Index

Az Index szerkesztőségének távozását Vitézy Dávid, a Miniszterelnökséghez tartozó  Budapest Fejlesztési Központot vezetője is kommentálta, a portál vitathatatlan érdemeit hangsúlyozva.

Vitézy Dávid a kormánynak igent mondott 
Ő lesz a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.  

2000-ben az Index Városi és elővárosi közlekedés fórumáról alakult meg a hasonló nevű civil szervezetünk, s innen indult a szakmai életútja sokunknak, akik Budapest közlekedését azóta is igyekeznek a jó irányba terelgetni számos szervezetben és területen.

–        írta Vitézy.

2010-ben az Indexen jelentette be Tarlós István a BKK megalakulását és azt, hogy engem jelöl vezérigazgatónak – emlékszem, hogy a címlapon olvasva hittem el valójában először én is, hogy ez tényleg megtörténik. Aztán 2014 végén az Indexen búcsúztam el, amikor ez a történet véget ért.

Így zárta bejegyzését Vitézy:

Az elmúlt 20 évben az Index a budapesti várospolitika és a közlekedés ügyeinek első számú hírforrása volt. Hirtelen ez a néhány eset jutott eszembe, de számos más mérföldkő kapcsán is igaz: másképp alakult volna minden, ha nincs Index. Remélem, lesz másik.

Szerdán kirúgták Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét, mire pénteken felmondott szinte a teljes a szerkesztőség.

Soha nem tüntettek még annyian a Várban, mint ma az Indexért
A Momentum tüntetést szervezett a lapért, amihez több párt és szervezet csatlakozott. Több ezren sétáltak a szerkesztőségtől a Várba, hogy tiltakozzanak.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik