Belföld

TGM: Semmi nyámmogás, semmi sumák – le a kalappal

Az Index szerkesztősége pontosan azt tette – szemben, mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémiával –, amit a maga valódi természetét elhazudó tekintélyelvű féldiktatúrával szemben tenni kell – írta a Mércén megjelent véleménycikkében Tamás Gáspár Miklós filozófus.

Ahogy fogalmazott, „semmi nyámmogás, semmi sumák, semmi kivárás, semmi alkudozás, semmi kuncsorgás.” Vannak helyzetek, amikor föl kell állni, és ki kell menni az ajtón.

„Vannak a gesztusnak történelmi előzményei, és ez is sajtótörténeti – sőt: művelődéstörténeti – jelentőségű cselekedet. Meg rendes, becsületes dolog. Le a kalappal. Így kellett ezt csinálni.”

Mint írja, a szerkesztőség teljes egységben lázadt föl az „orbánista médiadiktátum” ellen, és látva szép morális teljesítményét, nem „aggódni” kell, hanem tapsviharban kitörni.

Aggódni szerinte már úgyis késő: az európai mismásolástól fölbátorodott Orbán Viktor szétbarmoltatta az Indexet, ez már visszavonhatatlan tény. „Az Indexnek kampec.”

A szerkesztőség testületileg távozott, „Orbán közvetett ítélet-végrehajtói – Bodolai és Szombathy – az ellenkező irányban sprintelnek a nagy semmi felé” – fogalmaz TGM.

A filozófus szerint ezek a fiatalemberek – az Index szerkesztői, munkatársai – bebizonyították, hogy különösebb hangoskodás és hencegés és színfalhasogatás nélkül lehet gyakorolni a szabadságpárti ellenállás egyszerű, elemi gesztusait.

„Orbánnal nincs kompromisszum. Nem azért csak, mert megalkudni vele nem emberhez méltó, hanem azért is, mert kilátástalan. Az Index dolgozói nem forradalmárok. Kételkedő és habozó polgárok, akiknek van hozzá elég eszük, hogy belássák: itt nincs kivel beszélni” – írja TGM.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik