Belföld

Önvédelemre hivatkozik a rákospalotai munkásszállón gyilkoló ukrán férfi

Önvédelemre hivatkozik az a huszonkét éves ukrán vendégmunkás, aki halálra késelte egy munkatársát tavaly nyáron Rákospalotán, a Zrínyi utcai munkásszállón – tudta meg a 24.hu. Úgy tudjuk, hogy az emberöléssel vádolt férfi elismerte a szúrás tényét a folytatólagos kihallgatása során, ám azzal védekezett, hogy a kollégája támadt rá ittasan.

A vádirat szerint az áldozat és az elkövető is ugyanannál a cégnél dolgozott. A két férfi az esti órákban hangos szóváltásba keveredett egymással, mert a sértett nem tudott aludni a 22 éves férfi és társasága zenehallgatása miatt.

A reklamáló férfi később elaludt, a másik férfi azonban órákkal a szóváltást követően odament hozzá és megszurkálta. A megkéselt férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már semmilyen orvosi beavatkozással nem lehetett volna megmenteni. A támadó megszökött a helyszínről, de a BRFK munkatársai még aznap délután elfogták a határon.

A Fővárosi Főügyészség letöltendő fegyházat kért a fiatal férfira azzal, hogy utasítsák ki az országból.

Fotó: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik