Sport

LeBron James is mérföldkőhöz érkezett

A clevelandi kosaras már a 23. legeredményesebb játékos az NBA történetében.

Meccsdömping volt magyar idő szerint szombaton hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, tíz mérkőzést rendeztek ugyanis az NBA legutóbbi játéknapján. Ezek közül kiemelkedik a Cleveland Cavaliers hazai mérkőzése a Brooklyn Nets ellen és nem is azért, mert a vendéglátó 95-91-re nyert, hanem mert LeBron James újabb mérföldkőhöz érkezett karrierje során.

James 22 egységgel zárta a találkozót, amivel nem csak csapata legjobbja lett az estén, de megelőzte az örökranglista 23. helyén tanyázó Charles Barkleyt a dobott pontok tekintetében – 23 ezer 776-nál jár. Kilenc asszisztot és négy lepattanót is feltett mellette a táblára, ám a lefújás után mégis egyik csapattársát, a veterán Mike Millert dicsérte, aki nyolc hárompontos kísérletéből hétszer is betalált, így szintén elévülhetetlen érdemei voltak a győzelem kiharcolásában.


LeBron Jamest megállítani nem könnyű feladat
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nyugaton két érdekes eredmény született: az Oklahoma City Thunder csak nagy nehézségek árán tudott nyerni egy ponttal Los Angelesben, a Lakers vendégeként, míg a címvédő San Antonio Spurs harmadik hosszabbításban (!) maradt alul otthon a Portland TrailBlazers ellenében.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Orlando Magic – Utah Jazz 94-101
Philadelphia 76ers – New Orleans Pelicans 91-109
Boston Celtics – Minnesota Timberwolves 114-98
Cleveland Cavaliers – Brooklyn Nets 95-91
Detroit Pistons – Toronto Raptors 100-110
Miami Heat – Washingtin Wizards 103-105
Memphis Grizzlies – Chicago Bulls 97-103
San Antonio Spurs – Portland TrailBlazers 119-129 – háromszori hosszabbításban
Denver Nuggets – Los Angeles Clippers 109-106
Los Angeles Lakers – Oklahoma City Thunder 103-104

Videó – A Cleveland legutóbbi győzelme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik