Belföld

Hasba szúrta a párját egy nő, mert számon kérte, miért kocsmázik a gyerek nevelése helyett

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az ellen a Bácsalmásnál élő nő ellen, aki tavaly júliusban egy konyhakéssel hasba szúrta az élettársát.

A házastársak közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született gyermekét. A család megélhetéséről a férfi gondoskodott, az asszony pedig a háztartást vezette és a gyermekét nevelte. 2018-tól azonban egyre gyakrabban veszekedtek, aminek az oka az volt, hogy a nő gyakran eljárt otthonról italozni és a gyermeknevelésben sem értettek egyet.

Az ominózus napon a nő ismét otthon hagyta a gyermekét és elment szórakozni a kocsmába. Mivel este 11-re sem ért haza, a férfi utána ment, hogy hazahívja. A férfi egy idegen férfi társaságában találta a párját és a nő csak többszöri hívás után volt hajlandó csak hazamenni a kocsmából. Otthon ismét veszekedni kezdtek, ami során a férfi egyszer pofonvágta a nőt,

Az asszony visszaütött, és többször is mellkason vágta a férfit, majd megpróbált felvenni egy sörösüveget, de azt a férfi eltette. Erre az asszony a konyhaszekrényről felkapott egy kést és azzal egyszer hasba szúrta a férfit. Az alvó kisgyermekre a férfi lánya vigyázott, aki a veszekedésre felébredve a lakásába kísérte az erősen vérző apját, majd értesítették a mentőket. A férfi a szúrás miatt 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülést szenvedett, de kialakulhatott volna a mellkasba hatoló, életveszélyes sérülés is.

A főügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönt kért a bűnösségét megbánó nőre, akinek azóta megbocsátott a párja is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik