Sport

„A családi élet már fontosabb, mint a kézilabda”

Bódi Bernadett tizenhárom évet töltött Győrben, nyert négy Bajnokok Ligáját, hét bajnoki aranyat és hét Magyar Kupát, azonban váratlanul úgy döntött, nem tölti ki szerződését, hanem a legjobb magyar kézilabdacsapattól az NB I/B-s Budaörshöz igazol.

Otthagyta a Fradit, a szurkolók nem hagyták szó nélkül
Lukács Viktória 2010-ben, 15 évesen igazolt a Ferencvárosba és azóta egy rövid kitérőt leszámítva végig a zöld-fehéreket erősítette. Most a legnagyobb ellenfélnél kezdte meg a felkészülést.

„Még egy évem lett volna Győrben, szerették volna, ha legalább fél évre maradok segíteni. Azonban a koronavírus-járvány mindent felülírt, nem lett olimpia, és mivel két fiatal poszttársam is akadt, akire jobban számítottak, úgy gondoltam, a magánéletbeli terveim szempontjából jobb, ha közelebb vagyok a páromhoz” – nyilatkozta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

A három évre aláíró korábbi válogatott szélső szerint már nem az a legfontosabb, hogy a lehető legmagasabb szinten sportoljon.

Nem volt könnyű meghozni a döntés, életem legnehezebb lépése volt. de a családi élet nekem már fontosabb, mint a kézilabda

– mondta, hozzátéve hogy a Győri ETO mindig is a szívem csücske marad.

„A Budafokon játszó Hornyák Ágit régóta ismerem, ő volt az első, akit megkerestem. Az edző Buday Dániel vezérszerepet szán nekem Hornyákkal és Pálos-Bognár Barbarával együtt.

Erős, masszív első sorunk lesz, nem is kérdés, hogy feljutunk-e.

Kiemelt fotó: digisport.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik