Belföld

„Törjétek be az arcát” – adta utasításba az óbudai nőt kiraboltató férfi

Letartóztatást indítványozott a Budapesti II. és III. Kerületi  Ügyészség azzal a 38 éves V. Bálinttal szemben, aki rávette az ismerőseit arra, hogy verjenek el és raboljanak ki egy nőt Óbudán.

A kirabolt nő a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy az este folyamán egy ismeretlen nő csengetett be hozzá, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte. A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték. Ezt követően a szájába egy ruhadarabot tömtek és a fejét is letakarták.

Utána már csak hallotta, hogy a nő és a férfi a lakásban kutatnak. Távozásuk előtt a támadói egy fém rúddal még többször megütötték, majd rázárták a lakást és a kulcsait is elvitték. A rablók közel 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket, ékszereket.

A rendőrök hetvenkét órán belül elfogta a támadókat, és öt napon belül kézre kerítették a felbujtójukat, V. Róbertet is. A támadókat már letartóztatták, az ügyészség pedig indítványozta a felbujtójuk letartóztatását is. Erre várhatóan a mai nap sor is kerül.

Frissítünk!

A nyomozási bíró az indítvány indokaival egyetértve egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, azért, hogy jelen legyen az eljárásban, és ki lehessen zárni a bizonyítás megzavarásának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyét. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik