Közélet

Húsz perc alatt két nőre is rátámadt a kaposvári lakótelepen

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 27 éves férfival szemben, aki egy kaposvári lakótelepen támadt rá két fiatal nőre.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott egy márciusi napon több kaposvári presszóban is fogyasztott alkoholt, majd ittas állapotban az egyik lakótelepen követni kezdett egy fiatal nőt. A férfi az utcán fogdosni kezdte 17 éves áldozatát, aki bemenekült az egyik lépcsőházba. A vádlott ide is követte, és tovább fogdosta a sértettet. Végül egy járókelő felfigyelt a segítségkiáltásokra, ezért a vádlott elmenekült a helyszínről.

A férfi alig 20 perccel később az utcán egy másik fiatal lányra állt rá, akit szintén követni kezdett, majd egy alkalmas pillanatban átkarolt és rövid dulakodás után a földre döntött, fogdosni és vetkőztetni kezdett. A sértett kitartó ellenállására és a kiabálására azonban a környéken lévők felfigyeltek, ezért a vádlott elfutott.

Az esetet észlelők közül ekkor többen a férfi után eredtek, akit a közelben el is fogtak és a rendőrség kiérkezéséig visszatartottak. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a vádlott letartóztatását miután az is kiderült, hogy a bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, a bíróság a szabadságvesztés tartamát nyolc évben határozhatja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik